testem állapota stagnál, amit napközben egész elfogadóan viselek, éjjel viszont eléggé tudok haragudni. sokkal rosszabb a köhögés miatt nem aludni, mint egy kisbaba miatt, ezt most van szerencsém a saját bőrömön is összehasonlítani.

de ennyit az önsajnálatról, mert mindennek dacára a tegnap tökjó is volt: hosszú idő után először tőlünk homeoffice-olt n., és egyszerűen pocsolyává olvadok, amikor á. azzal kel a délutáni álmából, a szemei még keresztbe állnak, azt se tudja, melyik bolygón van, hogy no, no, és mutogat kifelé, és menni kell megnézni, hogy itt van-e még a nappaliban a nagynénje. volt egy elég hosszú időszak, amikor nehezen fogadta őt el (végül arra jutottunk, hogy a túlzott hasonlóságunk zavarhatta össze, és sokat segített, amikor n. elkezdett szemüveget hordani a velünk töltött idő alatt), és ugyan végig tudtuk, hogy ez csak egy átmeneti fázis, annyira örülök, hogy átléptünk ebbe az újba. mindig is szerettem, amikor két számomra fontos ember kedvelte egymást is - hát ez most egy teljesen új szint.

közben olvasom szorgalmasan a többi blogvembert, és adri bejegyzése kapcsán csomót gondolkodtam a kommentelés jelenségéről. én nagyon-nagyon ritkán kommentelek, és ezen is lehetne agyalni, hogy ha igen, azt mi hívja meg. általában egyébként az, hogy személyesen ismerem az illetőt, vagy ha nem, akkor a téma miatt érzem nagyon megszólítva magam, elsősorban szakemberileg. ahogy visszaemlékszem most, az elmúlt egy évem idegeneknek adott hozzászólásai szinte kizárólag ebből a kategóriából kerültek ki, és nem egyszer pont az előző kommentek váltották ki belőlem a megszólalhatnékot, ahogy azt érzékeltem (persze, ez is szubjektív), hogy harapódzik el egy-egy, amúgy is meglehetősen szenzitív és önfeltáró téma. ez nyilván a saját küldetéstudatomról szól, emiatt tényleg alaposan megfontolom, hogy az illető számára lesz-e hozzáadott értéke. egyébként is, azt hiszem, nagyon nehéz jól kommentelni, és irtó könnyen megy félre a legtisztább jószándék is.

de amin most gondolkodtam, az inkább az volt, hogy vajon hogyan alakul az, hogy egy blog meghívja a kommentelést vagy sem. válaszom nincs, csak azt tudom, hogy például az enyém nem egy kommentelős blog, hiába önboncolgatósak a bejegyzések sokszor, talán túl homályosak, sokszor - főleg régebben - csak egy-egy pillanatot, hangulatot ragadnak meg. bár nem hiszem, hogy ez lenne a kizárólagos ok. talán van olyan, hogy kommentelős olvasótábor és kevésbé/nem-kommentelős olvasótábor (?). talán bennem van valami, ami ahogy irl, úgy itt is azt az érzést kelti, hogy nincs helye egyéb véleményeknek (?). bár ez sem feltétlenül igaz, mert a való életben azért elég sok olyan embert ismerek, aki gondolkodás nélkül eszmefuttat egy-egy döntésem kapcsán. szóval passz. az biztos, hogy a kommentelés számomra egyáltalán nem egy ilyen pozitív-negatív póluson elhelyezkedő dolog, bár tény, hogy nem is tudom, mihez kezdenék, ha hirtelen elkezdenének érkezni a tömeges hozzászólások.