fúú, annyira kíváncsi lennék, kik kezdték el olvasni a blogomat, aminek köszönhetően napi 300-400 közötti, vagy akár több az oldalmegjelenítések száma. én is rákattanok amúgy néha egy-egy blogra, és akkor elkezdem visszaolvasni az előzményeket évekre visszamenőleg, hogy kiderüljön, az illető hogyan jutott el oda, ahol most van. aztán néha elfelejtem lementeni az oldalt, és soha többet nem találom meg, na, az eléggé bosszantó (most pont van egy ilyen, de még nem adtam fel a reményt, hogy visszatalálok). 

különben a taknyosok házában minden jó, tegnap reggel á. teljesen fel volt pörögve, lehetetlen volt fél7-től visszaaltatni, dumált, mutogatott, nem volt mit tenni, indultunk megnyomni a kávégép gombját. egész gyorsan sikerült a parti maradékait eltakarítani - legalább kiélhettem a mosogatás-mániámat (tényleg nagyon szeretek, gyakorlatilag az egyetlen házimunka, amit örömmel csinálok, annyira meditatív). délután kivittem n.-t a reptérre, aztán két pipp és polli között igyekeztem haladni azzal a könyvvel, amit egy pszichológus kolléganőm írt, és irtóra furdalta már az oldalamat a kíváncsiság azok alapján, amiket hallottam róla (a nevét sajnos nem tudom leírni, mert akkor az is kiderülne, hogy én hol dolgozom, és azt nem feltétlenül szeretném). egyrészt nagyon bátornak tartom, hogy írt egy regényt, másrészt kicsit furának tartom a koncepciót, és kezdem érteni, hogy aki kolléga azt mondta, hogy elveszítette a fonalat, az miért is veszítette el. a könyv fele ugyanis "rendes" szépirodalmi mű, két szálon futó cselekménnyel, míg a másik fele egy terápiás folyamat esettanulmány jellegű leírása, nagyjából olyan stílusban, mint ahogy nekünk kellett írni a képzésen a dolgozataink kiemelt ülés című alfejezetében. szóval ez a rész inkább egy önreflektíven megírt terápiás jegyzőkönyv, ami persze izgalmas, csak tudom, hogy mennyi az ilyen szövegekben a terápiás ív kidobmorítása érdekében írt bullshit, valahogy nehezen áll össze egésszé, és hát, túl direktben érződik - legalábbis számomra - az, hogy a szerző itt most valami saját lelki anyagot szublimál épp. mindenesetre, kíváncsi vagyok, hova lyukad ki, aztán egyszer biztosan lesz alkalmam vele is beszélgetni róla, a találgatások meg közepesen rosszindulatú pletykák helyett.