tegnap annyira nem indult jól a nap, mert hétfő és péntek délelőttönként nemrég elkezdtem újra magánrendelni, és ez azzal jár, hogy időben el kell indulnom itthonról. pontosabban, minél korábban, mert ilyenkor jut időm jegyzeteket írni az előző heti ülésekről, átgondolni egy-két dolgot, kávézni, reggelizni, picit egyedül lenni (nem csak úgy, hogy én a nappaliban, á. meg a hálószobában alszik vagy v. a gyerekszobában van vele, hanem ténylegesen fizikálisan egyedül lenni a rendelőben, amire brutálisan ki vagyok éhezve). na, de nem emiatt nem volt jó a reggel (hajnal), hanem á. kivételesen később kelt (nem a szokásos 5 és 5:30 között), amikor én már épp készülődni kezdtem volna, ami helyett így szoptatnom kellett (amióta ez a korareggeli visszaaltatós szopi az egyetlen, azóta azt érzem, jobban ragaszkodik is hozzá, hosszabban szeretne rajtam lenni stb.), ami persze nem volt kielégítő hosszúságú, így nem aludt vissza rendesen, így oda kellett adnom v.-nak, aki a gyerekszoba helyett a hálóba vonult el vele, ahová viszont én még benyitottam a cuccaim miatt (nem sejtvén, hogy oda mentek). a végére már jó ideges voltam, szóval erre ki kell találni valami számomra is élhető megoldást. 

a munka maga klassz, egyre klasszabb, kezdem érezni, ahogy visszatér az agyamba az élet. a régen legendás memóriámon még van mit dolgozni (ezért is vagyok most rendesebb a jegyzetekkel - remélem, kitart a stréberségem sokáig), de hétről hétre érzem, ahogy formába lendülök. hálás vagyok, amiért úgy alakult, hogy néhány régi kliensem pont bejelentkezett, így velük indultam el, és most kezdenek csak jönni az újak, így volt időm kicsit akklimatizálódni. az első alkalommal szinte szürreális élmény volt, hogy ott vagyok a rendelőben, és mindjárt terapeutát kell játszanom. ez az imposztor-fíling azóta teljesen elmúlt, és á. is szuperül elvan a bébiszitter-lánnyal (aki mellesleg pszichológus-hallgató), szóval már tényleg csak annak kell kiderülnie, hogy anyagilag megéri-e ez nekem.

rendelés után sprinteltem haza altatni, csupamosoly (és cseppet sem álmos) kisfiú fogadott. a délután nyugisan telt, főleg pipp és polli társaságában (szerencsére ezeket a meséket én is annyira imádom, hogy ha ötvenszer szeretné, akkor ötvenszer játszom el teljes átéléssel, ahogy pipp a kék szörny jelmezében morog). gyurmázni is próbáltunk megint, á. továbbra is a dobozok pakolgatását élvezi inkább, én meg próbálok közben kreálni egy-két figurát neki, amíg ki nem kunyerálja a kezemből - mindig az a legizgibb, ugye, ami nálam van. nekem néha random beragad valamelyik vers-mondóka, tegnap weöres sándor volt a porondon, úgyhogy á. biztatására a tó vize, tó vize csupa nádszál kezdetű ment végtelenített verzióban, aztán a csiribiri-csiribiri zabszalmán röhögött nagyokat, és azt kérte újra meg újra. hihetetlen, hogy hogy emlékszik a mesék és mondókák szövegére, csomószor van, hogy előmondja nekem a következő mondat (első szótagját). annyira odáig vagyok érte, na. 

amíg az apjával játszótereztek, én befejeztem a tegnapi blogvembert, és olvastam kicsit. aztán két másodperc múlva már jött az esti rutin, mese, cardio-altatás, ágybaájulás. ma apukámékhoz megyünk kettesben, és az a tervem, hogy mivel a kocsi szervízben, elsétálok vele a villamoshoz (mármint babakocsi nélkül), legalább ezt is gyakoroljuk. két hete elmentünk így a közeli patikába, az pont félúton van a ház és a villamosmegálló között, és szerintem kb. negyedóra volt csak a 350 méter, szóval ebédidőig biztos odaérünk újpestre. majd beszámolok.