tegnap reggel még volt valami rekedtes hangutánzatom, aztán délre az is elveszett. á.-t szerencsére nem zavarja, hogy csak suttogva tudok neki mesélni, azt mondjuk kevésbé értette, hogy miért nem éneklem neki a dalokat, amikor kéri. nem tudom, voltam-e már valaha ennyire rottyon, mindenesetre most eléggé sajnálom magam.

viszont ez a blogvember több dologra is ráébresztett. egyrészt, hogy tudok keríteni időt az írásra, ha van motivációm, másrészt, hogy csomó mindenről esik jól így hangosan gondolkodni. arról nem is beszélve, hogy tényleg tökjó látni, hogy mennyien írnak újra rendszeresen, olyan mintha sok-sok netflix-sorozatot néznék egyszerre.

egyébként nonszensz, de amióta beteg vagyok, kábé semmi étvágyam, kivéve az olyan elvetemült dolgokra, mint csokis fánk meg nesquik-müzli. biztos mindkettő tele van vitaminnal.