azt hiszem, irigykedem kicsit azokra, akik brandet tudnak abból az univerzális élményből építeni, hogy anyák lettek, és a kötődő nevelés iránymutatása szerint igyekeznek élni a mindennapjaikat, közben felfedezve az ezen mindennapokat megkönnyítő varródanit meg ringatót meg adamo hintát meg ikeás kisvonatot - szóval lényegében a saját gyereküket. és itt most nem azokról a - számomra pozitív és kifejezetten hasznos - edukatív oldalakról beszélek, amit olyan (zömében) nők csinálnak, akiknek ez valamilyen formában a szakterületük, és mellette még anyák is, meg nem is az ottannáról, akinek lényegében semmit nem változott a tevékenysége, csak időnként kitesz gyerekkönyves posztokat is (sokszor talán az olvasói lelkesedés hatására). hanem arról, aki előtte még csak ún. influenszer sem volt, vagy aki ugyan az volt, de teljesen más témában, és csak a szülése után nyergelt át, azóta viszont szinte kizárólag gyerekes kontentjei vannak. 

ami ebben számomra irigylésre méltó, az elsősorban a magabiztosság, amivel bíznak abban, hogy a gyerekükkel töltött rögös és csodás kalandjaik érdekelnek másokat. amikor érzékeltem magamban ezt az irigységet-vágyakozást, akkor oda jutottam, hogy bennem valószínűleg meg egy túlságosan ellenkező előjelű hit van azzal kapcsolatban, hogy alapvetően miért érdekelne bárkit á. vagy a közös életünk. és ez bennem nem egy ilyen keserű, hanem egy teljesen természetes és rendben lévő gondolat, hogy attól még, hogy számomra jelenleg (és örökre, i guess) ő a világ közepe, attól még mások számára csak egy hozzám tartozó mellékszereplő. nyilván mesélek róla, ha kérdeznek, abszolút örömmel, de magamtól nagyon ritkán szoktam bárkinek bármit. ebben ott van egyfajta tapintatosság is, mivel a barátnőim többsége nem gyerekes, és vannak köztük, akiknél ez érzékeny téma, szóval ott tényleg mindig kivárom, hogy ők közeledjenek (mármint á.-hoz, a kettősünkhöz, nem pedig hozzám, abban a korábbi önmagamhoz hasonlóan kezdeményező próbálok lenni). ahogy most leírtam ezt, döbbenek rá, hogy mennyire ez a fő ok, ami visszatart a lelkes csacsogástól, és hogy még ebben a témában is mennyire hat rám e., az ő mondatai, amikben felrótta nekem, hogy milyen könyörtelenül részletesen számoltam be neki a terhességemről anno. hogy hiába tudom magamról egészen biztosan, hogy minden porcikám fájt érte onnantól, hogy megéreztem á. létezését, és minden porcikám szerette volna őt megkímélni a fájdalomtól, amiben ő konstans élt, mégis, ő abból a disszociatív tudatállapotban töltött, rettenetes beszélgetésből, amit már nem lehetett egyszerűen hova halogatni, ezt a következtetést vonta le. szóval, azt hiszem, ettől a vádtól védem magam, és védtem már a terhességem alatt is, amiről szintén óvatoskodva beszéltem csak. és egyébként meg mennyire, de mennyire fantasztikus volt, és milyen gyönyörűnek láttam magam, tejóég. igaziból durva, hogy erre most, a blogomon jövök rá frankón, pedig csak egy provokatív posztot akartam írni így a blogvember végén, és nem történt velem semmi említésre méltó tegnap (kivéve, hogy majdnem kimentem n.-ért a reptérre, pedig csak csütörtök éjjel jön).

a másik, amit irigylek, az a számomra teljesen felfoghatatlan tény, hogy ezért mindenféle juttatásokat  lehet kapni, és ha teljesen őszinte vagyok magammal, akkor nagyon tudnám élni, ha én is ingyen kaptam volna meg mondjuk a gyönyörűséges adamo hintánkat, és mások ilyen nyíltan kíváncsiak lennének a véleményemre a termékeikről. 

(amúgy azt azért hozzáteszem, hogy az minden ilyen insta-profilban nagyon szimpatikus ráadásul, hogy a gyerekek nem kerülnek valódi megmutatásra, tehát nem azokról a - jellemzően külföldi - mama-influenszerekről van szó, akik a gyerekükBŐL csinálnak brandet. az egy másik poszt lehetne, hogy az a trend mennyire ijesztő és szomorú számomra.)