(mivel általában á. reggeli ébredése előtt vagy a délutáni alvása alatt lesz időm írni, ezért én az előző napról fogok inkább mesélni mindig, és akkor lesz egynapnyi blogcember is, vagy hogy lehetne ezt frappánsan hívni.)

tegnap elmentünk á. életének első kiállítására, renoirra a szépművészetibe. egyrészt, rájöttem, hogy nekem már nem tetszik renoir stílusa, emlékszem, gyerekkoromban teljesen odáig voltam a zongorázó lányokért, gyönyörűnek láttam őket, most meg szinte az összes kép kiábrándítóan giccsesnek és valószerűtlenül puhának hatott. a tájképek tetszettek egyedül, úgy látszik, öregszem, vagy mi. másrészt eléggé kiábrándító volt, hogy mennyire nem voltak segítőkészek ebben a kisgyerekes kiállításnézősdiben összességében. persze, mindenki cukin mosolygott, hogy jaj, de édi á., de a ruhatárosbácsi azt mondta, hogy nem hagyhatom ott a babakocsit, mert úgyis kötelező abban tolni végig (én nem tudtam ilyen szabályról, de nem is olvastam utána, így nem álltam le vitatkozni), fent az első jegyszedő néni azt mondta, hogy nem kötelező, de inkább vigyem, mert ki tudja (??), és csak a kiállítás végén mondta egy másik néni, hogy jaaa, amúgy nem lett volna muszáj magunkkal hozni. mert persze á. egy másodpercet nem akart a benne ülni, és az egyetlen eszköz (=kaja), ami ilyenkor beválik, nem volt bevethető a múzeumi szabályok miatt. szóval finoman szólva is felemás volt az élmény, viszont megvettem ezt a csodát á.-nak (najóó, meg magamnak), és utána jót szaladgáltak a nagyival a hősök terén. 

utána az átlagnál nehezebben aludt el délután, de aztán csak sikerült letennem, úgyhogy volt időm enni (még mindig a szülinapi kajákból), olvasni (margaret atwood: macskaszem) és picit szunyókálni is, mielőtt indultam volna át b.-hoz (anyukámnak őszi szünete van a héten, szóval maximalizáltuk a bébiszitteri kapacitásait). most már kevésbé intenzíven, de még mindig elkap néha egy furcsa érzés, amikor á. nélkül megyek valahová. nem is tudom, mihez hasonlítsam, egyfajta elveszettség ez, mintha két létállapot között ragadtam volna. már nem vagyok, aki á. előtt voltam (olykor nem is tudom, ki voltam, biztos olyan voltam-e, mint amilyennek hittem magam), de nem vagyok az a nő sem, akit teljesen kitölt az anyaság. közben viszont a legtöbb engem korábban definiáló dolgot - átmenetileg persze, de tényszerűen - elveszítettem, szóval akkor ki is vagyok én, amikor épp nem kötik le az összes porcikámat a vele kapcsolatos teendők.

b.-nál tulajdonképpen egy barátnőjével találkoztam, aki egész életében küzdött egyfajta depresszivitással, és mostanában rosszabbul van, így kitaláltuk, hogy beszélgessek vele egyszer. egy valaha nagyon szép nőt kell elképzelni, akinek most is klassz humora van, és minden elkeseredettsége ellenére árad belőle az életkedv. amikor valaki rám bízza a titkait, még mindig elfog az a kislányos öröm, amit először is éreztem, tényleg gyerekként, amikor nálam jóval idősebbek megnyíltak előttem. büszkeséget érzek ilyenkor, ugyanakkor elfogódottságot, amiért erre méltónak talál a másik. zs. esetében ez hatványozott volt, mert szerintem tök nagy szó az, hogy bízik abban, hogy a titkait megőrzöm, a b.-val való szoros kapcsolatom ellenére.

valamivel fürdetés előtt értem haza, játszottunk még picit á.-nal, aztán a szokásos rutin körök és mese után jött az újabb altatás. negyedik vagy ötödik napja csináljuk szoptatás nélkül, ami a vártnál egy fokkal szerintem könnyebb (az első két este volt nagy sírás, azóta semmi, egyszerűen átállt az új rendre), ugyanakkor fizikailag nagyon megterhelő (sajnos semmiféle simogatás, éneklés, együttfekvés, egymásonfekvés stb. nem használ, hanem marad a hordozó, és azzal intenzív mozgás - konkrétan beteszem a fülest, és táncolok vele bő fél órán keresztül, néha még tovább. a végére úgy izzadok, mint anno egy kiadós spinning edzésen). utána másra sem vágyom, mint letusolni minél gyorsabban, bekapni valamit, hogy ne hajnali kettőkor ébredjek iszonyatos éhségre, és aztán kidőlök. tegnap még gossip girlt sem néztem, annyira zombi voltam. (nem mondom, hogy nem örültem volna, ha az elalvókáját nem tőlem örökli a gyermek, na.)