great expectations.

great expectations.

2018. június 16., szombat

több, mint 10 óra alvás után mintha kicseréltek volna, mondjuk változatlanul alvóscuccban flangálok a lakásban, és a sarkokban növekvő pormacskákat csak a szemem sarkából méricskélem. viszont végre abbahagytam a fejben-listák gyártását a kórházi teendőkről. a legnagyobb erőfeszítésem a mai napon a körömreszelés volt, de nemsokára összeszedem magam, mert megyek m.-hoz képkeretet válogatni és szülinapozni. ráadásul a cosban is akció van.

2018. június 12., kedd

soha nem éreztem még ilyen erősen, mint ma. hogy ezért tanultam meg járni. hogy ma valaki több, mint tíz év hallgatás után elmondta nekem egy teljesen más apropójú beszélgetés légkörében az elmondhatatlan titkát. 
szeretem a másodállásom.
szeretem azt az érzést, ami annyira kitölt, hogy csak utólag jut eszembe azon agonizálni, mennyire nagy felelősség, mennyire sok múlik az első reakciókon, és hogy vajon alkalmas vagyok-e erre az egészre.







2018. június 10., vasárnap

a pizsama-szotrik folytatásában tegnap a margitszigeten röplapdáztunk, én az újonnan beszerzett gyümölcsmintás alvós nadrágocskában. szerintem senkinek nem tűnt fel, mint ahogy néha a hálóruhát és utcai öltözéket egyaránt áruló boltokban időnként magam sem tudom, jót próbálok-e, ha csinos nyári nadrágot szeretnék. 
csupa homok lettünk, aztán az elmaradhatatlan nyáresti roséfröccs. 
és ha már az én szülinapom sose lesz júniusban, annyira örülök, hogy van egy nyári húgom. 
meg egyáltalán. hogy van egy húgom. 

2018. június 3., vasárnap

hazajöttem z.-ből tanulni (nyomaszt a 200 beugró kérdéske, legalább azokat szeretném átlátni a szabi előtt), és persze a tegnap este óta muszáj mando diao-t hallgatnom folyamatosan, úgyhogy teljes az egyetemista fíling. meg az ezzel járó elemi ellenállás (tanultam már eleget, adják ide a szakvizsgát ingyen, süt a nap, a regényemet akarom olvasni stb.). meg az ezzel járó kattoghatnék.
ezen a héten valahogy minden napom olyan volt, hogy annyira sok helyen kellett és akartam lenni,  hogy a végeredmény egy véget nem érő koordinációs feladat lett, és legfeljebb órákra sikerült valóban jelen is lennem. néha nagyon tudok haragudni emiatt magamra.
azok az órák viszont. a behűtött palack rosé az ésbisztró teraszán. a felforrósodott rakpart, a fiú a boltban, ahogy a kedvemért kicsomagolja a készleten lévő összes designer-vázácskát. amikor sütés után este tízkor lerogyok b. mellé a kanapéra, és magához ölel. a tegnap délelőtti röhögések, a home made szanuában összeizzadt testünk. amikor rájövök, hogy van egy új barátom. amikor rájövök, hogy m.-vel már kishíján 25 éve vagyunk barátok. az utolsó buszút hazafelé a hegyről csütörtökön. és ascher tamás háromszéken. a katona és a pintér béla társulat színészei együtt, és a mando-dal, amitől több, mint tíz éve ráz a hideg, és az a meztelenség a színpadon, és fekete ernő arca a taps alatt.



2018. május 24., csütörtök

ma, ma pedig franciául csevegtem egy bácsival, aki b.-val karöltve hozott nekem egy csomó holmit (bakelit-lejátszót, lemezeket, menő hangfalakat, egy hatvanas éveket idéző állványt a felsoroltak tárolásához, ráadásnak pedig egy cuki dán faasztalkát, ami az asztallap nélkül székként funkcionál). najó, a csevegés talán egy párhuzamos univerzumban történt, és én inkább csak próbáltam komplettnek ható mondatokat nyökögni. de életemben először mertem megszólalni ezen a nyelven, komolyan nem tudom, mi van velem. 
szerencsére udvarias nép ez a svájci, a végén megdicsért, hogy milyen jól beszélek. (sanda gyanúm, hogy inkább csak azt élvezte, ahogy csillogó szemekkel néztem rá végig, annyira elbűvölt a tény, hogy minden szavát értem.)

a hétvégén pedig lakberendezés!

2018. május 23., szerda

úgy látszik, nem csak a sportfröccs, az új munkaszerzés is egy addiktív cucc. ma hivatalosan is felkértek a jelenlegi gyakorlati helyemen, hogy vállaljak ügyeletet, amennyiben valóban komolyan gondolom. úgyhogy jártam az orvosigazgatónál (najó, túlzok, mert a főépület kantinjában jártam, ami - készítsétek a lelketeket - kb. olyan, mint a 360bár az andrássyn, csak házak helyett hegyekre lehet körbelátni, meg gondolom, koktélokat nem árulnak), aztán m. útmutatásának köszönhetően kettő, azaz 2 perc alatt igényeltem internetes úton erkölcsi bizonyítványt. 
aztán körbefutottam kétszer a szigetet, és most arról elmélkedem - szerény becsléseim szerint immár 3126750. alkalommal -, hogy mekkora mázlista vagyok magammal. okéoké, a párkapcsolati választásaim lehetnének, hmm, célratörőbbek, de tulajdonképpen még azzal is az van, hogy voltam szerelmes és vagyok szerelmes, és pont.
a többin meg majd szorongok a ciklotímiám másik epizódjában. meg ha már kipróbáltam a körpanorámás kantin kínálatát.

2018. május 22., kedd

tegnap este. 
ülök a teraszon, roséfröccs, sportkiadás, az á.-tól szülinapomra kapott egyötöd doboz mentolos cigaretta utolsó előtti szála. még nincs sötét, már nincs világos. az ölemben regény (macskám, jugoszlávia), de nem tudom olvasni, mert arra gondolok, hogy v. most érettségizik, és én szinte egyáltalán nem emlékszem az érettségimre, mégiscsak annak volt igaza, aki szerint az ilyen történéseket kellett volna megörökítenem a naplómban, nem csak az állandó érzésviharokat. és vajon erre a napra fogok-e. amikor semmi extra nem történt, csak eltöltöttem egy napot azzal a barátnőmmel (és a férjével meg a cuki kisfiúkkal), akivel azokban az években sülve-főve együtt voltunk. aztán összefutottunk e.-vel a pályaudvaron, és arról meg eszembe jutott, hogy vasárnap óta  már töksok vácit ismerek. 

ma este.
ülök a húgommal a mechwartban, rajtam pizsama és futóskabát, üvegből isszuk a cidert, és arról beszélgetünk, hogy haragudhatunk-e a nagyonnagyon jól kereső ügyvéd apánkra, amiért nem segít a lakásvásárlásban, vagy miért nem úgy, ahogy az valódi segítség lenne, mi a jogosan elvárható és mi nem. utoljára (és először) kábé két éve, egy hasonlóan fülledt áprilisi estén mentem el pizsamában itthonról, aznap vettük meg a tenerifei repjegyet b.-zsal, és a futár balesete miatt gyalogosan mentünk el a pizzánkért. néha nagyon hiányoznak, b. és a közös hülyeségeink. 

lehet, hogy mégse kell naplózni az eseményeket. 
talán elég, ha pizsamában éljük át őket.