a hétvégén voltunk a nyaralóban, ami eredetileg n. ötlete volt, hogy csatlakozzunk hozzá, aztán nekünk is kapóra jött, mert a dél-tiroli út előtt mindenképpen szerettünk volna néhány próbatúrát á.-nal, hogy legalább elképzelésünk legyen arról, hogy mi vár majd ránk az utazás alatt (mintha ez így működne egy toddlerral, háhá). szóval még kedden vettem pár mély levegőt, és elautóztam először a tizenegyedik kerületbe (masszázsra), majd onnan a főcsúcsforgalomban óbudára, ahol átvettem v.-tól a túrahordozót. nem mondom, hogy életem autós élménye volt (lehetséges, hogy én vagyok most hiperérzékenye, de az a megélésem, hogy egyre több a feszült és agresszív és udvariatlan sofőr, ami tőlem nagyon idegen vezetési stílus), viszont ezért a szuperklassz kölcsön-hordozóért abszolút megérte. nagyjából 2x4 kilométert gyalogoltunk oda-vissza két kéktúra-pecsét között, és á. összességében eléggé élvezte a pasáskodást. plusz pont, hogy a sima csatos hordozóhoz képest ebben kényelmesen tud enni-inni közben - az út jelentős részében szorongatott is valami keksz és/vagy banándarabot a kezében. 

és láttunk útközben amúgy rackajuhokat meg csacsikat meg egy lovat, és hallottunk csomó madarat, és annyira szeretem ezeket az élményeket á.-val. ilyenkor azt érzem, hogy visszakapom a régi, könnyen lelkesedő énemet néhány órára, ráadásul valamiféle anyai büszkeséggel felturbózott változatban. tanulság: gyakrabban kell kirándulni.