azt hiszem, tudom.

köszi a közreműködést, 2016, szia és csocsi.

már megint egy karmester lábaiba vagyok szerelmes. bár, ha jobban belegondolok, tulajdonképpen az összes mozdulatába az vagyok.

azt az egyetlenegy zenét akarom, hogy szóljon, amikor belépsz. állandóan újra kell indítanom, közben fülelem a lépéseket, a csengőt, a kopogást. a lélegzetvételeket a folyosón. tervezem a mondatokat, amiket nem fogok elmondani sosem. gyönyörűek a fejemben, de komolyan, szóval bárcsak hallhatnád. és persze, hogy jaj, bocs, pont *****-t meg *********-t csináltam, nem vettem észre, hogy hívtál. jaa, hogy én kértem? hogy hívjál? már nem is emlékszem. ez esetben pláne bocs. bocs bocs bocs (és így tovább). nem szárítom meg a hajam, úgysem szárad meg. a bordáim sem látszódnak soha annyira ki, mint kéne. próbálom eldugni a szemem elől a telefont, alkukat kötök magammal, és szégyellem magam, felváltva.

(hogy jutott ez az egész most az eszembe. a karácsony szent harmadnapján.)

ez fájni fog.

most fog fájni, ha elfogy a vörösbor, vagy holnap fog fájni, amikor emlékezni fogok.

igen. nekem külön program az emlékezés, tudd meg.

lett belőle valódiság, sütőtök és sajtosrúd illatban úszó lakás, fényárban úszó lakás. egy pohárnyi volt az üveg alján, azt odaadtam magamnak, holnap úgyis újat bontunk. minden napra jut valami mámor, felfoghatatlan, tele és üres, üres és tele. néha komolyan figyelmeztetnem kell magam. 

mind tetszik, egyiket sem választom. végül feladom a lokálpatriótaságomat is, épp bele vagyok szeretve egy argentin vörösborba. ez lesz a karácsonyi kacsa mellé, muszáj volt akkor már egy méregdrága gyönyörűséges boroskancsót is. logikus. a szomorú zenék hallgatása viszont nem logikus. (azért nem hagyom abba.)

enyém-e a karácsonyi hangulat, amit érzek, enyém-e a készülődésem láza, enyém-e a szerelmem, enyém-e a bármim.

kiestem a világból, internet vagy valóság, egykutya. őszintén le vagyok döbbenve például, hogy mások írnak blogot. hogy mások fókuszálnak erre. meg fókuszálnak arra. meg tulajdonképpen, hogy van rajtam kívüli élet. hát, wow.

közben azért működöm, most például ügyelni fogok, és már alig van hátra a második levél antibiotikumból. és tegnap végre electro swing szólt a karácsonyi partikán, csak aztán fél kettőig nem tudtam elaludni, annyira benne volt a lábamban. már majdnem mindenki karácsonyi ajándéka is megvan, és jövő héten szabadság, és sütésfőzés és boldogság és homedecor és budapestiséták. és szerintem ebből most nagyjából le is szűrhető a koncentráltságom.

kell-e konkretizálni a boldogságom okát. hogy azért-e, mert egész nap a tavaly karácsonyi lejátszási listám szólt a fülemben. mert vettem egy fél lakásnyi gyönyörűséges holmit (itt felvetődik az újabb kérdés persze, hogy azért vásárolok, mert boldog vagyok, vagy vásárolok, és ettől boldog vagyok). mert kész van a polc, és minden könyvem pedáns függőlegesben áll, legalább ideiglenesen. mert 29 év kellett hozzá, de azt hiszem, megtanultam megtartani a titkaimat. mert tudok örülni az életemben lévő bármiségeknek, és hát ennél tökéletesebb ok mi lehetne a boldogságra.