köszönhetően a betegen dolgozni bejáró munkatársaimnak (igenis dühös vagyok), másfél napja szobafogságba raktam magam, és nagyjából fél kiló mézes gyömbér elfogyasztása után egész korrektül vagyok. (azért holnap nem megyek be dolgozni. még a végén visszafertőzném az említetteket, akik aztán megint bejönnének köhögve, prüszkölve, és akkor kész a circulus vitiosus.)

de legalább be van pakolva az új gardróbom, háromnegyedileg lefestettem a könyvespolcot, rendet raktam vagy ezer dobozban, és meggyújtottam én is az első gyertyát az adventből.

én tényleg tökre akartam blogolni, de aztán beszippantott a dowton abbey, és most már angol nemeslány akarok lenni 1912-ben. (najó, ezt most csak a hatás kedvéért írtam, szerintem halálra unnám magam, hamarabb lennék cserfes, mindent tudó szobalány.)

pedig volt a pocsék jungi kongresszus, pedig volt a szuper olvasókör, pedig szerelik össze csütörtökön a gardróbom, úgyhogy most átmenetileg ruhakupacok közt gázolok át a kanapéig, pedig volt néhány vészhelyzetbe illő helyzet a kórházban (többet mondjuk a hétre nem kérek), és van ez a furcsa tavasz-ősz, ami elcsavarja a fejem, és szívem szerint egész nap járnám a várost, okok nélkül, célok nélkül.

túlságosan élvezem mostanában ezeket az egyedül-estéket. 

(talán aggódnom kéne.) 

téli álmot alszik az extravertált énem, nem veszem fel a telefont, és mindjárt megeszem a holnapi társaságnak szánt kekszet is. 

(talán kapnak helyette sütőtök krémlevest, bár azt meg szokás szerint elszerecsendióztam.)

akkor már legyen csupa t.

talán ma először reagáltam emelt fővel a gusztustalan, szexista helyzetre.

talán sose fogok megtanulni tisztességesen pózolni.

valamikor regényt akartam írni. hogy egy férfinak meghal a felesége, és megtalálja a fényképeket, amiből kiderül a nő másik szerelme, a másik élete, és az egész közben egy családregény, a saját családom regénye, nyilván, csak egymás bántása helyett leöntve valami romantikus rózsaszínnel.

ma örülök. hogy túléltem a tegnapot, és bakeliteket hallgatok. egy hete áll a megkezdett vászon a sarokban, pedig festőállványt is kaptam hozzá.
(cseppet sem zavar.)

ma nem akarok írni. vagy ha igen, akkor sem másoknak. (mínusz neked, persze, de te meg nem olvashatod.)

ma boldog vagyok.

hogy jutott ez most eszembe.