trust in fashion.

ezt a feliratot olvastam ma a körömlakkom kupakján, és én bízom is, csak valaki adjon már, kéremszépen, hozzá elegendő pénzt. úgy megtetszett, hogy méregzöldben pompáznak most a lábkörmeim is, nem mintha bárki látná. karamellás teát iszom vacsora helyett, nincs semmi itthon, amit ehetnék, amióta kizárok pár tápanyagféleséget (lasagne volt ebédre..., köszi).

annyi sok mindent nem csinálok, amit pedig kéne. nem haladok rendesen a sebészettel, kiveti magából az agyam azt a könyvet, hiába értem a szavakat külön-külön, az egész egy értelmetlen blabla. moszkitófogó meg kocher-féle metszés, pfúj. nem megyek tegnap este a koncertre, pedig tudom, hogy jó lenne, csak olyan sok mindent kellene odáig megtennem (kitalálni, mit vegyek fel, felöltözni, sminkelni, cipőt venni meg kabátot meg sálat meg még egy sálat meg kesztyűt meg sapkát, elindulni a jéghidegben, várni a metróra, felszállni rá, eltűrni ismeretlenek pillantását az arcomon, amit nem, most képtelen lennék, úgyhogy inkább bele se vágok), annyi döntést kéne hozni, se erőm, se kedvem. nem próbálom a szépet látni a télben, karácsonyig semmi értelme az egésznek, hideg az orrom állandó jelleggel. (najóó, a mikulást egy picit várom, mert akkorra engedélyeztem, hogy kaphassak a kedvenc milkámból, néha komolyan ez a gondolat éltet.)

annyi sok mindent csinálok, amit pedig nem kéne. tízpercenként nézem, írt-e valaki emailt, miközben nem várok levelet senkitől, nem írok én se senkinek. blogot írok hajmosás közben a fejemben, aztán bosszankodom, hogy mindig akkor jönnek a legjobb mondatok, amikor nem ülök a monitor előtt. mások blogját olvasom, és irigykedem. percenként változtatom a véleményemet azzal kapcsolatban, hogy írjak-e neki azok után, hogy ő írt, viszont a válaszomra már nem reagált. annyira undorító módon hiányzik az a fajta érintés, hogy végig se merem gondolni. vagy írjak másnak, szedjek elő valaki nyárit a kalapból, mert ez lassan elviselhetetlen. és akkor azt olvasom valaki blogján, hogy hétszázharminc napja nem. úristen, lőjetek le, ha odáig valaha (nyolcvanéves korom előtt) eljutok.

úgy szeretnék tudni írni megint. nem blogot, nem naplót, hanem ha lenne legalább pár mondat. amiből aztán lehet (valószínű), hogy semmise lesz, de amikor leírom őket, akkor igenis hiszek bennük. 

magamban.

ez a dal nagyon tetszik tegnap óta.