csillagok kutyaláncon.

naponta meghalok egyetlen szó után. szortíroztam kicsit, megtaláltam valami régesrégi szenvedős bejegyzést az életemet kitöltő várakozásról, skorpió-leírást (magnetikus vagyok, hiú és képtelen ellenállni a kísértésnek, ki gondolta volna, és persze ki hisz az ilyenekben), meg ezeket a ladányi mihály verseket. igaziból elpakoltam végre a kisasztalról az utazásos kacatokat, eredetileg kukába ment volna minden, nem is feltétlen cs. miatt, hanem mert minek (a többi hasonló is zacskókban porosodik a padláson, azt hiszem), aztán a nagy részük mégis beköltözött a ládába, elég lesz kidobni öt év múlva is, úgy döntöttem, adok még időt magamnak. gúnyoljuk mindig anyát a jó leszmégvalamire-hozzáállása miatt, de valójában ebben hasonlítok én is. még mindig a kulcsos fiók mélyén vannak az iskolai levelezések, és mániákusan elrakom az összes mozi-és színházjegyet (meg üdvözlőkártyát meg képeslapot meg múzeumbelépőt meg cuki, ám kifogyott tollat meg édi csokipapírt meg marcipánfigurát, meg nemsorolomtovább), mappákba ragasztgatom őket, nehogy elvesszenek, szóval vannak fura dolgaim, na.

viszont végre olvasok megint (szerintem amióta hazajöttem, inkább csak belekapok könyvekbe, egyszerre hányódik az ágyamon a hajnóczy meg a pinter-kötet és a hó), hetekkel ezelőtt megkívántam a csinevát, most járok az első kötet felénél. tök érdekes, hogy tulajdonképpen mennyire kevés dolgot érthettem belőle gyerekként (a kategorikus imperativuszt biztos nem), amikor olvastam (tizenhárom-tizennégy, ha lehettem), mégis meghatározó élmény. ugyan a vége egyáltalán nem rémlik, de arra tisztán emlékszem, hogy megfogtak a varázskövek, az átok, és a három m betűs nő (főleg messalina és magdaléna), és hogy csineva föra bilet, valahogy misztikus és gyönyörű volt az egész, hát éppen erre a hangulatra vágyom most.

egyébként viszont szégyellem magam. úgy érzem, kudarcot vallottam, amiért nem sikerül boldognak lennem, de legalábbis vidámnak és derűsnek. meg abban is, hogy semmi, de semmi szépet nem látok ebben a hirtelen jött télben. szürke minden, mintha sose lenne teljesen világos, égetem egész nap a lámpát, és szívem szerint ki se dugnám az orrom a paplan alól. belekapok egy csomó dologba, miközben egyikhez sincs igazán kedvem, tövig rágom az ujjaimon a körmöt inkább.

időgépet, azt szeretnék. vagy jósgömböt. attól talán megnyugszom.

oké. beérem egy kiadós havazással is. most komolyan, lécci.