csalódtam tegnap a you will meet a dark tall stranger miatt, mert sokat vártam, tőle főleg sok nevetést, ehelyett kaptam klisés karaktereket, és minden mozzanat az unalomig kiszámítható volt. egyedül a pirosruhás lány tetszett, mert gyönyörű volt, és szeretnék egyszer én is elég bátor lenni így öltözködni. meg elég szép is hozzá, persze. viszont ma szépített a bácsi (mármint woody allen), mert a midnight in paris kifejezetten (oké, egyszer, de) nézhető volt, tökéletes helyszínnel, zenékkel, és végre a szereplők is szimpatikusak voltak. és bár banális a mondanivaló, mégis elgondolkodtam, hogy óbasszus, tényleg mindig máshol keressük (keresem) az aranykort, a jelenben eleve benne van valamiféle hiányérzet. én mondjuk más miatt mennék vissza a húszas évekbe (mert imádom a ruhákat, a szipkás cigarettát és a charlestont), de tény, hogy az elvágyódás, a máshol/kor-jobb-lenne érzése szokott bennem motoszkálni. igaz, én inkább a jövőbe szeretnék utazni, néha csak egészen pindurkát, csak túl lenni egy pocsék héten, egy vizsgaidőszakon, csak orvosnak lenni, csak családanyának, mert hiszen két nap, két év, két évtized múlva sokkal jobb lesz minden. ami persze a legevidensebb hülyeség, mert magától soha semmi nem lesz jobb, csak ha én jobbá teszem. és az úgy nem fog menni, ha mostantól átugrálok kisebb-nagyobb intervallumokat (az most mellékes, hogy ilyen egyébként sem lehetséges, mert én a hullócsillagokban is hiszek ugyebár).
és ma megint iszonyúan karácsonyi hangulatom van, talán a vonatozás miatt is (m. azzal ment haza, úgyhogy akkor már én is), arról valahogy mindig a cocacolás karácsonyi reklám jut eszembe, de az a nagyonrégi megható. meg vettem ópiumos füstölőt, égnek a gyertyák, tetszik ez a november.
ez meg a kedvenc dalom a filmből. majd veszek hozzá húszasévekes ruhát, és megtáncoltatom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése