fölösleges fények nincsenek.

megint egy évvel. és remélem, hogy nem csak öregebb (ráncosabb), hanem (bár kifejezetten rühellem halász judit szülinapi dalocskáját, amit ilyenkor minimum egyvalaki kötelezőnek gondol elküldeni) bölcsebb is talán. mindenesetre az biztos, hogy történt sok minden, ami edzett, ami önvizsgálatra kényszerített, és j. is azt mondta hétfőn, hogy csak azóta, amióta ő ismer, is sokat változtam. én meg automatikusan úgy értettem magamban, hogy természetesen pozitív irányba.

a tegnapot pedig szerettem nagyon, és idén csak alig páran halottaknapjázták le a mindenszenteket, ami azért (az én érzékeny fülemnek) mindenképpen jobban hangzik. volt istenitömény marcipános-csokis tortám, családi activity (ahogy apa a trafikost rajzolta meg a lánchidat, az felejthetetlen - egyszer kiállítást fogunk még neki rendezni), n.tól kaptam két gyönyörűséges nyakláncot (kulcsosat meg órásat), anyáéktól egy murakami-könyvet (tánc, tánc, tánc - majd mesélem, milyen, csak egyelőre nyugalmazok), j.tól még előtte nap baglyos fülbevalót, d. pedig hozott nekem kutyás-házas rajzot, mert még át sem lépték a küszöböt, de tudom ám, hogy születésnapod van!. olyan kis cuki, bár most csalódást kellett neki okoznom, mert rohantam a koncertre, és mesélés helyett annyit látott belőlem, hogy kenem a körmeim, kenem a szemem, kenem az arcom, húzom a harisnyám, tűzöm a hajam. g. pedig csak végigmért, miközben a kabátom vettem, aztán inkább lesütötte a szemét. be kell valljam, kifejezetten szeretem apukám barátait.

a verdi requiem a müpában sem okozott csalódást, kobayashi ken-ichiro vezényelt, akinek már a neve is annyira tetszik, hogy muszáj volt megjegyezni. az én kedvencem egyértelműen a dies irae, ahányszor visszatért az a téma, a fejem legbúbjától a kislábujjamig futott a testemen végig a borzongás.

és annyian köszöntöttek meg, hogy az hihetetlen. igaz, picit úgy vagyok ezzel a fészbúkkal, mint az óraátállítással, kissé ambivalens hozzá a viszonyom. mert örülök, hogy reggel hétkor nincsen vaksötét, viszont utálom, hogy délután ötkor már hideg és szürke minden, hát a fészbúkos köszöntések is valami hasonló érzelmeket váltanak ki belőlem. hogy egyrészt boldogságos látni, hogy mennyien gondolnak rám, másfelől ellenben nem egy nagy kaland, ha oldalt mindenki láthatja, hogy xy-nak ma születésnapja van, köszöntsd fel, hát váó. persze megcsinálhatnám akkor, hogy nem írom ki, úgy hány embernek jutok eszébe. a novemberegyet még meg is lehet jegyezni.

de a legmélyebb lélek-és szívbugyraimban azért repesek nagyon, és túlteng bennem a boldogság miattatok. meg mert írt z. de ettől legfeljebb zárójelben merek röpködni.