negatív szívem, homorú lelkem.

igaza van e.nek, hihetetlen törékeny minden. és csak aligpár kapcsolatom érzem elég stabilnak ahhoz, hogy kibírjon bármit. mondjam, hogy leginkább egyet? meg tegnap kivételesen egy igazán klassz előadás volt a fájdalom-kurzuson, egy pszichológusnő tartotta, aki végig udvarosra emlékeztetett, majdnem ugyanúgy szökdécselt és gesztikulált, mint ő a keddi darabban. szóval szó esett arról, amivel egyébként persze tisztában vagyok, hogy amit kiskorunkban megtanulunk, amilyen kötődést, szerepet akkor a sejtjeink megjegyeznek, azt fogjuk ismételni onnantól mindig. és ha az én gyerekkoromat az a (csak később tudatosuló) érzés kísérte végig, hogy sose elég, amit csinálok, hogy nekem tökéletesnek kell lennem, és hozzá a félelem, hogy senkinek se kellek, és dehogy, dehogy vagyok én ajándék, csupán önmagamért szerethető, akkor ezt a legboldogabb párkapcsolat se képes kilúgozni belőlem. meg persze nem is lesz boldog párkapcsolatom, mert ugyanazt ismétlem, ugyanazt a szituációt, mert a sejtjeim ezt tanulták, ezt ismerik, és végül is ott dől el minden. ezért kerülök újra és újra abba, hogy velem ezt meg lehet csinálni, én bántható vagyok. és hogy mások szeretetéért nem elég lennem, nekem azt ki kell érdemelnem. aztán természetesen ezt be is teljesítem, mert valóban, cs. is addig szerelmes, addig vagyok neki jó, amíg örömködöm minden nap, amíg odaadó vagyok és cukiság és mindigvidám, és mihelyt vagyok másmilyen is (mert senki nem képes konstans kiegyensúlyozottságra, én főleg nem), az már nem oké, és lám, igazam van, nekem valóban csinálnom kell.

sajnos azt nem mondta a nő, hogy mi van akkor, ha az ember ezt tökéletesen felismeri és átlátja. hogy hogyan kell átprogramozni magunkat.

egyébként a gyökérkezelést és az alhasi görcsöket leszámítva jól vagyok. úgy döntöttem, életmódot változtatok, és mivel a hangulataimhoz hasonlóan ebben is végletes vagyok, hétfő óta tényleg nukucsoki, nukukenyér, vagy drasztikusan, vagy sehogy. úgyhogy most várom a csodát, hogy egyszerre jól fogom magam érezni a bőrömben pusztán a létezésemtől, és nem fognak kelleni hozzá mindenféle tekintetek. az előadó tegnap erről is beszélt, állítólag huszonnyolc nap kell ahhoz, hogy egy szokás kialakuljon. vagy gondolom akkor ahhoz is, hogy egy beidegződés (csokievés) kioltódjon. szóval már csak huszonöt nap.