úristen. a vidám és bizakodó bejegyzést csak holnap akartam megírni, de mivel j.tól megtudtam, hogy ma tízmilliószoros nap van (ami semmit nem jelentett számomra, viszont mivel annyira nem érdekel az appendicitis differenciáldiagnosztikája, kénytelen voltam utánaolvasni, és erre tessék, kiderül, hogy minden megnyilvánulásom meg tettem meg izém [érzelmem, satöbbim], ráadásul mindezek következménye ma tízmilliószorosan hat vissza rám), szóval össze kell kapnom magam sebtiben.
mert igenis derűlátó vagyok (most, hogy pár embernek kiduzzogtam magam telefonon), és ma épp a hasam sem olyan nagy, és karikásan is tetszenek a szemeim, és szeretem a barátaimat, de nagyon. például t. nélkül ezerszázalék (sőt, frappánsan tízmillió), hogy nem bírtam volna ki ezt a hetet meg az ügyeletet meg az egész undorító hangulatot, vele viszont csakazértis. mert lehet együtt puffogni és pezsgőzni ügyelet alatt a jégverem szobában és activityzni mindenféle cikkekből és cuki kisállathangokat kiadni és átmászni a kerítésen (nem részletezem) és egyáltalán, lenni. meg j., akiről tegnap egy kattant pillanat erejéig azt hittem, hazajött, amikor e. behozta az ajándékot (hercegnőskönyv franciául meg cseresznyésalmás fülbevaló). meg e., akinél jobban szerintem soha nem fogok közös nevezőn lenni senkivel, aki otthont ad az ügyeleti éjszakán, akivel annyira tökéletesen illünk egymáshoz, hogy néha képes vagyok ezen nagyonkínosan meghatódni. és még olyan sokan mások, csak jelenleg értük-miattuk vagyok a leginkább hálás.
egyébként pedig szuper volt a gyerekpszichiátria, új életcélom a tárogató lejtőre költözni, és onnan bejárni a vadaskertbe dolgozni. meg az első császár azért rémisztően megható volt, amikor kihúzták az első babát (ikerszülés volt), és felsírt, és vele egyidőben felsírtam én is, nem tudom, miféle hormonok hatására. meg a neonat is tündéri volt, szívem szerint az összes babát kicibáltam volna az inkubátorból egy picit a karomba venni. hihetetlenül jó lesz anyának lenni egyszer.
és amúgy is klassz minden, mert összefutottam hétfőn z.val (őszintén magamba nézve, e félvállról megemlített momentum sem apró szerepet játszott a hét összeomlás és depresszió nélküli túlélésében), voltam operában (rigoletto), holnap r.val ebédelek, picsulok (értsd: elmegyek nézelődni és a szülinapi pénzt költeni), mozizok e.vel, szombaton pedig az oxi előtt találkozom j.tal, az ügyeletről pedig, érzem, olyan hamar el fognak engedni, hogy odaérjek m. koncertjére egy kis szociális életet élni.
mert minden szép, alapvetően gyönyörű.
és holnap, ha kell, úgy fogom elactivityzni az összes akut hasi kórképet, amivel az appendicitis összekeverhető, hogy a pasi a lábaim előtt fog heverni, az fix. úgyis erre edzek titkon hetek óta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése