és ma rá kellett jönnöm, hogy az összes nyomiságommal együtt sincs bennem semmi különleges. ez most cseppet sem negatív, önsajnálkozó felismerés, sokkal inkább a megkönnyebbülés beszél belőlem. hogy mással is van az, hogy benne van egy kapcsolatban, ami tökéletes (már amennyire bármi lehet tökéletes, de szóval még egy magamfajta perfekcionistának is a kedvére való), mégis képes más férfiak figyelmére áhítozni, mégis igényli, mégis flörtölne, mégis örül a más bókjainak. és nem egyedi az sem, hogy kényszerűnek érzem sokszor a hűséget, hogy játszom, mi lenne ha, és hogy máshoz, egészen máshoz beszélek gondolatban, amikor hazafelé sétálok.
és önző módon sóhajtok egy félmosolygósat, hogy nem csak velem esik meg, hogy pofára esek. hogy mások is választanak rosszul, és kerülnek hasonlóan megalázó szituációkba. és igen, ez nem örömteli, de valahol azért megnyugtató (ismétlem, esendő és önző vagyok). mások mellől is lépnek le problémamegoldás-megbeszélés helyett. mások is élik túl, mások is szomorúak.
mások is boldogok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése