huszonnégy éves vagyok (majdnem), és mondhatnám, hogy megint egyedül. és mondhatnám azt is, hogy ez fáj, hogy szomorúsággal tölt el, mondhatnám, csak nem lenne őszinte. egyelőre nem tudom eldönteni, ilyen jól megy az elfojtás tényleg, vagy valóban a pozitív oldalát látom. az izgalmat, hogy szabad vagyok újra, félig-meddig legalább szabad, és mostantól megint bármi lehet. kár lenne azon agyalogni, vajon miért érdemlem ezt. valamiért biztos, valamiért így lett, ennyi az egész. mint ahogy azon is kár lenne nyűglődnöm, hogy ősz van, amit utálok, mennyivel jobban jár mindenki, ha inkább megszeretem. ahogy hullanak a levelek, ahogy ezerszínűek a fák, ahogy lehet esernyő alatt összekarolva sétálni, a takaró alá bújni itthon. és lesz ma désbuli, pénteken eötvösös gólyabál, és b.re is vigyázok előtte, és annyi jófej embert ismerek meg, bárhova vetődöm. miért is ne lennék boldog.
megyek, megkeresem a furulyát a padláson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése