újra és újra lenyűgözöm magam, ahogy észbontó azonnalisággal tudok kiesni mindennemű szellemi munka végzéséből, de tényleg. bő tíz napja még napi rutinként voltam hozzánőve a kanapéhoz, illetve az épp aktuális könyvhöz, most meg egy délután alatt alig bírtam szépre megírni négy ikres állítást m.nak, úgy kalandoztak összevissza a gondolataim, ötpercenként ugráltam fel, pedig ez még érdekel is, hát nonszensz.
és elköltöttem a csodamódra megmaradt (hmmm, mondjuk talán azért, mert nemigen hagytam el a lakást, kivétel ha vizsgázni mentem?) ösztöndíjamból másfél havi adagot: igen, leértékelés van. nagyrészt fölösleges és praktikátlan dolgokat vettem, például átlátszó rózsaszín felsőt, mindegyikbe szerelmes vagyok, és nagyon tetszem magamnak bennük. ami fura, hogy igazából már előtte tetszettem, pedig akkor még nem lehettem a vásárlástól boldog, főleg mert nem is tudtam, hogy fogok vásárolni. én csak az indexemet akartam megszerezni a traumatológia rémséges titkárnőjétől, becsszó, csak aztán eszembe jutott a vörösmartytér, na. szokott ez előfordulni mással is, nem? hát ugye.
szóval hosszú hetekhónapok után ma egészen őszintén vigyorogtam magamra a tükörben, és ez jó. meg ami még jó, hogy m. elvisz hétfőn valami übermenő outletbe, és igaz, hogy ezek szerint immáron tény, hogy lőttek a maradék pénzemnek is, viszont azért meghat, hogy nem felejtett el gondolni rám.
b. meg most utazik el. de aztán együtt. és bánkon is voltunk együtt, meg előtte zongoráztunk is együtt, ezt. azóta már megy egyedül is, és gyönyörű.
és ma háromszor néztem rá pont úgy az órára, hogy 11:11 és 23:23 és 00:00, és mindannyiszor azt kívántam, hogy.
a kívánságokat nem szabad elárulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése