megnyitottam a naplóm (az igazit), hogy majd milyen jó lesz és írok, de hosszú idő után (tulajdonképpen naplóírós [tízéves] korom óta most először) azt éreztem, hogy igaziból nem érdekel. hogy a francnak fontos, hogy vissza tudjam majd olvasni x idő múlva, mi volt épp a lelki cihám meg a sztorik. elmúlt a dokumentációs kényszerem is, hát hallatlan.
b.nak úgy írtam, visszatértem az életbe (ti. internetközelbe, az ő felfogása szerint, persze ő mégiscsak kocka), de inkább mintha az édenkertből tértem volna vissza a földre, annyira volt tökéletes az elmúlt pár nap. elég barna persze még csak majdnem vagyok, viszont alakul, és megint érzem az összes sejtemben, mit sejtemben, sejtalkotómban, hogy mennyire imádom a nyarat, a napot, a forróságot, a vizet. i-m-á-d-o-m. főleg, mert ilyenkor (és ezektől) tudok az a lány lenni, aki valójában vagyok. vagy nemtudom, mert honnan is lehet tudni, tényleg, melyikünk az igazi, jó kérdés. szóval akkor, aki lenni szeretnék úgy általában. vagy inkább, aki mindig.
és sejtem ugyan, hogy rajtam kívül ez nem sokaknak okoz meglepetést, netán izgalmat, de gyékényes tényleg létezik, nem csak sárbogárdi jolán fejéből pattant ki, hogy épp a gyékényesi gyors után adja elő huszerettjét országvilág (de minimum a fél ibusár) füle hallatára.
egyébként meg az a helyzet, hogy még az ace venturára is rávett. mennyi árulkodó jel, jajnekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése