azon gondolkodtam, hogy amíg kint voltunk, tulajdonképpen cs. szemével láttam magam. megint megtörtént, ami minden kapcsolatomban, nemtől függetlenül meg szokott történni, mihelyt egy kicsit is nincs összhang, és eltér a kettőnk véleménye. ugyanez volt zs.tal örökké, amikor beszélt rólam, amikor mesélte, hogy milyen is vagyok én. olyankor megszűntem gondolkodó lény lenni, nem volt se véleményem, se egy ép szinapszisom, színtiszta agymosás. és bólogattam, mert esélyem nem volt mást csinálni, megszöktek a számból a szavak. persze cs. sokkal finomabban és kedvesebben adta elő magát, mégis, úgy érzem, csak most, hogy egyedül vagyok, és újra a biztonságos fészkemben, csak most tudom reálisan átgondolni az egészet. magamat. hogy ha van is sok igazság abban, amiket mondott nekem, azért nem feketefehér minden. azért én még én vagyok. és nem feltétlen baj, hogy én is szeretnék maradni. túracipő nélkül, hátizsák nélkül, kényelmes szobában, minden nap más ruhában, sminkben, puccban-parádéban.
lehet alkalmazkodni, igen. kell is alkalmazkodni, kell tudni változni, igazodni a körülményekhez. de nem a személyiségem árán. ugyenem?
lehet alkalmazkodni, igen. kell is alkalmazkodni, kell tudni változni, igazodni a körülményekhez. de nem a személyiségem árán. ugyenem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése