egy az egyben olyan illata volt a mellettem ülő néninek ma a metrón, mint icamama ékszereinek, amikor nagy nehezen kikunyeráltam, hogy vegye őket elő a piros dobozból. főleg púder meg borostyán (igen, tisztában vagyok vele, hogy igaziból nincs illata, de számomra mégis), és szomorú voltam, amiért leszállt az árpádhídnál, de így legalább megúsztam bőgés nélkül. igaz, van rá egy jó módszerem, kigyakoroltam az évek alatt, csak felfelé kell nézni, a kapaszkodókra, és kigördülés helyett egy idő után felszáradnak a könnyek.
ellenben a tegnapi szilveszter éjjelen a vártnál sokkal görcsösebben zokogtam, ilyenkor szoktam rájönni, hogy minden felszínes látszat ellenére, valaholmélyen azért lappang bennem némi boldogtalanság. na, nem eszik olyan forrón a kását, csak az van például, hogy a filmekben valóban megéri kockáztatni, a szívedre hallgatni, mert mi a legrosszabb, ami történhet. semmi. a lány odaér hintón épp időben az éjféli randira, a kisfiúról, aki mással csókolózott, kiderül, hogy valójában mégis little miss sunshine-t szereti, a rocksztár inkább esküvőre megy turné helyett, a vénlányt lesmacizza a futárfiú, és még a liftben sem fogy el a levegő, nem kap pánikrohamot senki, hanem szerelem első látásra. és persze mindenki szép, a sikertelen is sikeres, és nincs tökéletesebb szilveszteri program, mint a haldokló apáddal nézni a kórház tetejéről a gömböt, majd újszülöttek közt tölteni az újév első perceit. a klisésnél is klisésebb volt, a hálivúdinál is sziruposabb, és engem mégis rázott a zokogás, mert holmikormiérthogyanki fogja nekem azt mondani, tökéletes vagy. és nem azért, mintha pont ezt akarnám hallani, hanem az érzés, ami mögötte van. hogy néha elég lenne egyetlen mozdulat. szóval a filmekben az a jó/rossz (döntse el mindenki ízlése szerint), hogy olyan egyszerű és evidens még a megbocsátás is. és miközben nézem, hajlamos vagyok elhinni én is, hogy mindennek jó a vége, meg hogy tulajdonképpen bármi megtörténhet. csak aztán felkapcsolják a lámpákat, és nem. hát basszameg, könnyű úgy bátornak lenni, ha valaki megírta már előre a forgatókönyved.
amúgy viszont most még erősebb bennem a vágy, hogy eljussak egyszer nyújorkba. de komolyan, ott akarok egyszer szilveszterezni, látni a gömböt leereszkedni én is, részese lenni valami óriási illúziónak arról, hogy részese vagyok valami nálamnál sokkal egyetemesebbnek. és pezsgőzni, és csillogó magassarkúban lenni fekete ruhával, és starbucksban inni a caramel macchiatót a nemtudomhanyadik utcában, és megnézni a billy elliot-ot musicalben. kérhetem ezt karácsonyra?
és jaj, csodálatos élmény a pszichiátria tanulása, pláne, hogy most jönnek a személyiségzavarok, nyamm. négy és fél év óta az első, ami maximálisan leköt, és érdekel, és élvezem (oké, kivétel még az a kevéske orvosi pszichológia meg etika, ami tavaly volt). mindenki beállítódása szerint eldöntheti, hogy ez akkor most örömteli vagy inkább kiábrándító hír. mindenesetre én a magam részéről örömködöm.
azt viszont be se merem vallani, hogy vettem még egy fölösleges ruhát a h&m-ben (a kínosan alakult vizsga után vigaszdíjul). úgy nézek ki benne, mint aki ikrekkel jár a terhessége vége felé, de hát olyan csudagyönyörű mustársárga színe van, és még le is volt értékelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése