great expectations.

great expectations.

2020. október 24., szombat


megint iszonyú sok mindent csinálok, mintha tényleg körbe-körbe élném az életem, más helyszínekkel ugyanazok az érzések. bár ha jobban belegondolok, csomószor épp az érzések hiányoznak, nincs rájuk időm. 

ezt most leírom újra, mert annyira szürreális és annyira nem én vagyok.

hogy nincs időm a saját érzéseimre.

például a lelkifurdalásra, ami néha elkap, amiért rettenetes (de tényleg rettenetes) baráttá váltam, mindenkire gondolok, de a gondolat gondolat marad. eltervezem, hogy írok ennek-annak, aztán előveszem a naptáramat, és látom, hogy esélytelen. és akkor nem írok, hanem binge eating és elalvás előtti netflix-sorozat, és legközelebb három nap múlva jut eszembe megint, hogy mégis mi a fenét csinálok.

például a félelem, hogy a hivatásomban gyönyörűen haladok, de hol van a többi haladásom, hát nyilván, hogy sehol. van egy férfim (elvileg), aki szeret és akit szeretek, de egyre többször hiszem tudom, hogy nem tud úgy szeretni, ami nekem hosszútávon jó. és nincs kedvem a csak rövidtávon jó dolgokra.

most egyébként amiatt is elkapott a rossz érzés, hogy csak rossz dolgokról írok. mert közben a magánrendelés nagyon klassz, gyönyörű a rendelő és szuper a csapat, szeretnénk lefutni májusban együtt az ultrabalatont, ami tök nagy lendületet ad a futáshoz. a futás is klassz, egyre többször van flow élményem, miközben egyre könnyebben futom le a két szigetkört. a kórházban ugyan ultrahektikus állapotok vannak, aktuálisan például szobám sincs, de minden napra jut valami pozitív visszajelzés vagy kollégáktól vagy betegektől, és még mindig az egyik legjobb élmény a világon, amikor kialakul az a bizalmi légkör valakivel, és elindulunk egy közös úton önmaga felé. túl vagyok az első év záróvizsgáján is, szerintem a lehető legjobb esetcsoport-vezetőt kapta a csoportunk a második évre, és nemsokára jön az a képzés is, amire a tanulás-hisztéria kellős közepén jelentkeztem hirtelen felindulásból, és nagyon-nagyon várom. a rezidensekkel pedig elindítottunk egy szemináriumot (igaziból én indítottam el, de ez így irtó nagyképűen hangzik), amin a számomra legérthetőbb, pszichodinamikus alapokat tárgyaló könyvet fogjuk feldolgozni. egyelőre megdöbbentően lelkes mindenki, hétfőn lesz a második alkalom, hát, kíváncsi vagyok, meddig tartunk ki. 

ma b.-val csatangoltunk a városban, egy utolsó kör, mielőtt visszamegy svájcba, nagyon fog hiányozni. vele is volt egy eltávolodás közöttünk, néha annyira bonyolultak az emberek. néha haragszom a sorsra, amiért a szüleim ellenére meglehetősen jól mentalizálok, és miért kéne nekem mindig jól mentalizálnom. ilyenkor, mintegy dacból, juszt se, aztán persze leginkább magammal szúrok ki. mindenesetre örülök, hogy helyrehoztuk, nem vagyok felkészülve semmiféle veszteségekre, amiket nem én irányítok. 

jó lenne kicsit visszatalálnom magamhoz. jó lenne adnom időt magamnak. tavaly izlandon ugyanitt tartottam, erre tisztán emlékszem. azóta abbahagytam egy tevékenységet (plusz ügyelet) és elkezdtem újabb kettőt (official magánrendelés, corvinusos pszichiáterkedés). sanda gyanúm, hogy valamit nagyon nemjól csinálok. 

de legalább szeretem csinálni.