egy kicsit még mindig emésztgetem, hogy húszéves választópolgári pályafutásom óta most először kormánypárti szavazó vagyok, miközben nagyon lelkesen követem a potenciális egészségügyi miniszter gondolatait, ötleteit - annyira szuper lenne elkezdeni talpraállítani az állami ellátást. ha minden igaz, október közepétől újra dolgozom is, ma ráadásul kiderült, hogy az elmúlt években sokat rugalmasodott a rendszer (tudom, ilyen kifejezés nincs), így kábé bármilyen részállásos megoldásra nyitott az osztályvezetőm. nagyon-nagyon lelkesek, hogy jövök, én pedig minden alkalommal igyekszem lehűteni a kedélyeket, annyira izgulok, hogy túl nagy reményeik vannak felém, amiknek kétgyerekes anyaként, bő négy év kihagyással a hátam mögött egyszerűen nem fogok tudni megfelelni. 

az utóbbi másfél hétben szinte ügyintézős szárnyakat kaptam: úgy tűnik, sikerült találnom új albérlőket (egy helyes fiatal párt, ahol a lány orvosin fog államvizsgázni hamarosan), beadtam a jelentkezésemet a szeptemberben induló irodalomterápiás képzésre, v.-t pedig elrángattam a szombati ebédrandi után az ikeába, úgyhogy felkerült a falakra néhány újabb print, és egy fokkal rendezettebben néznek ki a teraszon nevelgetett mindenféle virágkezdemények is. éééés pénteken szereli össze az asztalosunk az emeletes ágyat a gyerekszobában - egyelőre egészen biztosan izgatottabb vagyok miatta, mint á., de nagyon remélem, hogy ő is fogja szeretni, és sok meghitt kuckózás lesz majd az emeleten. ezzel egyidőben pedig folytatódhat a nyaraló upgrade, elmondhatatlanul várom, hogy nyáron ott töltsünk majd hosszabb időt, és még otthonosabbá varázsoljuk. 

durva különben, hogy áprilisban mennyire keveset olvastam, ami egyértelműen a választáshoz köthető - egyszerűen képtelen voltam leállni az utolsó pár hétben a politikai tartalmak fogyasztásával. most nagyon tudatosan igyekszem belőni a középutat, mert különben meg nagyon is jó érzés tájékozottnak lenni, csak mégjobb lenne, ha ez nem a szépirodalom rovására menne.

rémséges, ahogy szalad az idő, és mostanában semmilyen fórumon semmilyen megörökítésre nem volt kapacitásom. pedig annyi a klassz dolog, kezdjük eleve a hihetetlen történet az óriás körtéről című mesével, ami a közös új kedvencünk á.-nal, és ami nem egy antibiotikum-bevételt mentett meg a teljes anarchiába fulladástól. a palántáink nőnek, ültettünk krumplit is pluszban, voltam máltán, á.-nal a kastner kommunityben (szereztem végre városligetes miksha-pulcsit), j.-val babalátogatóban és reggelizni újlipótvárosban, egyedül babalátogatóban, padelezni n.-val többször, a zuglói japánkertben a kiscsaláddal, szóval tényleg zajlik az élet. a húsvét előtti napokban átalakultunk kreatív műhellyé, a fiúk elképesztő lelkesen festegettek, á. pedig eljutott abba a korba, hogy teljesen önálló ötletei vannak, amiket teljesen önállóan meg is valósít. minden alkalommal meghatódom, amikor látom, ahogy teljes koncentrációban ül az asztalnál, és az sem zavar, hogy utána az egész nappalit csillámtalanítani kell. 

és persze vannak a kevésbé klassz dolgok is. amiből valami már a hátunk mögött van (durva ovis vírus, ami fülgyulladást okozott mindenkinél, úgyhogy átestünk a gyerekek első antibiotikum-szedésén), és van, ami még bőven kihat a mindennapokra (diagnosztizált nyaki gerincsérv nálam, amivel végre egy nagyon kompetens és profi manuálterapeuta-gyógytornászhoz járok, és pár hét után máris érzek javulást, csak azért még sosem volt igaziból semmi bajom, ez az egész pedig nagyon is emlékeztet a múlandóságomra). 

és vannak az ügyintézések, mint például j. bölcsis jelentkezése (tegnap sikerült!), a lakásom újbóli kiadása (jövő héten jönnek páran megnézni), a nyaraló komolyabb rendbe tétele és lomtalanítása (szombaton elvileg elpasszolok egy szekrényt, ami kezdetnek nem is rossz). 

és van a választás, ami miatt annyira izgulok, hogy még egy eredményváró buliba is elmegyünk v.-ral (n. őrzi közben a gyerekek álmát itthon), mert hetek óta azt érzem, hogy bárhogyan is lesz, jobb szeretném azt közösségi élményként átélni.