great expectations.

great expectations.

2024. július 12., péntek

jó dolgok most épp:

- pedikűr (nem merném megmondani, mennyi idő után),
- sikerült organizálni v. egyik nagybátyjának a meglepetés szülinapi buliját nálunk, és még sütni is volt kapacitásom, az ünnepelt pedig nagyon örült (és á. is csak az esemény felétől kéredzkedett be folyton a házba - a többiek kint voltak - ingerszünetet kérni, olyan büszke vagyok egyébként emiatt rá, hogy mintha máris érezné és képviselné az igényeit),
- voltunk strandon tegnap anyukámmal, szóval abbahagyhatom emiatt is a lelkifurdalást (ti. hogy az utolsó trimeszter miatt egy kevésbé aktív nyarat nyújtok á.-nak, mint amit szeretnék),
- előhívattam az utolsó(előtti) adag fotót á. albumába, és j. albumához is az első képeket + kitaláltam egy élhető fotóalbum-koncepciót, hogy amennyire lehetséges, egyenlőség legyen ebben a fiúk között (bár ez talán csak nekem fontos, és őket sosem fogja izgatni, hogy kinek hány éves koráig van "saját" albuma),
- nem á. lépett darázsba, hanem én,
- vacsi l.-val, ahol csomót beszélgettünk a kétgyerekes lét kapcsán érzett félelmeimről (neki két kislánya van, szóval ebben a témában picit ő a mentorom), és a gyászfolyamatról, ami elindult most bennem á.-nal kapcsolatban,
- az utolsó könyvklub (könyv helyett most magunkról beszéltünk csak, de mindig úgy feltöltenek ezek a találkozások),
- bepakoltam a szülésre a táskát + bőröndöt, 
- j. az utolsó nőgyógyászati kontrollon (a magándokim eléggé jófej és laza, szóval többet nem kell hozzá mennem, ami eléggé pénztárcakímélő) 2700 grammosnak mutatta magát, szóval ő sem lesz óriásbébi,
- rendeltem gyönyörűséges rózsatöveket, amiket majd októberben fognak kiszállítani + levendulát, amit a kánikula után tervezek elültetni az előkertben, és nagyon lelkes vagyok,
- á. tegnap magától kérte az egyik tesós könyvet olvasni, és milliószor el kellett neki mondani, hogy "de hát ez túl kicsi!" meg hogy "izgő-mozgó lábaival finoman megrugdosta" (a baba mackó a kismackót), és egy csomószor asszociál valamiről j. babára, ahogy vele nevezzük j.-t, szóval szerintem ő is készül lélekben, amitől én teljes anyuka-olvadásba kerülök.

2024. július 6., szombat

azóta különben sokat csitult bennem az a bizonyos blogvilággal kapcsolatos (negatív) érzés - lehetséges, hogy ennyire hatásos a detox? az viszont biztos, hogy számomra továbbra is hatalmas segítség egy-egy téma lezárásában, ha összefoglalom írásban a gondolataimat, úgyhogy bár valószínű, hogy ez egy többnapos bejegyzés lesz, nem szeretném elsumákolni magam elől.

amikor elkezdtem blogolni, tizennégy (!?!?!) éve, elsősorban két típusú blog inspirált. az egyik az irodalmibb vonal, ahol sose tudtam, mennyi a való életből vett elem, és mennyi a fikció az illető írásában (volt egy hatalmas szerelmem, a tévesblogcím, az ő bejegyzései teljesen foglyul ejtettek, kicsit olyan volt, mint egy bret easton ellis-regény, legalábbis hangulatában). a másik pedig az választékosan - számomra irodalmi szinten - megírt énblog, általában jó adag öniróniával, humorral. egyetlen blog volt, emlékszem, amit abból a kínos motivációból olvastam, hogy hüledezzek rajta (nem tudom, mások csinálnak-e ilyet, nekem mindenesetre időnként adott egy - nehezen beismerhető, kissé nárcisztikus - borzongató érzést az, hogy azt láttam, valaki még nálam is gázabbul tolja a szekerét. ráadásul az illető egy irtó fennhéjázó, tudálékos rezidens volt, amikor én harmad-negyedéves orvostanhallgató, szóval ez még inkább segített abban, hogy az elveszett, önbizalomhiányos creusa azt érezhesse, kivételesen nem az ő magánélete a legsiralmasabb). függő hajlamom jeleként esetében (is) az segített, hogy egyszercsak bezárta a blogját, így tudtán kívül megszabadított attól a nyomasztó hatástól, amit - az önigazolás mellett - tett rám. 

szóval alapvetően inspiráló és értékes blogokba futottam bele akkor, és mivel egyértelműen nem volt már kapacitásom ún. novellákat írni, műfajt váltottam én is (miközben a word dokumentumban írt naplóm párhuzamosan futott, még évekig, kisebb-nagyobb kihagyásokkal gyakorlatilag á. pár hónapos koráig). a sok év alatt persze számtalanszor előfordult, hogy se írni, se olvasni nem volt kapacitásom, akár hónapokig, és közben az történt, hogy fokozatosan kikoptak ezek a blogok. egy csomó egyszerűen megszűnt, csomó pedig zárttá vált, én pedig sosem voltam úgy benne a blogvilágban, hogy meghívót tudjak kérni (adott esetben egyébként is mondjuk fél év múlva kapcsoltam). 

a kedvenc blogjaim nagy része tehát eltűnt, az olvasási kedvem ellenben időről-időre fellángol(t), ezért mindig keres(t)em az új blogokat - nagyjából így jutottam el ahhoz a repertoárhoz, amit a közelmúltig követtem, és amivel kapcsolatban az elmúlt időszakban felmerült bennem a kérdés, hogy van-e rá szükségem. hoznak-e olyan pluszt ezek a blogok az életembe, mint a korábbiak (amiknek a hozzámadott értékét abszolút össze tudom mérni egy-egy jó regénnyel vagy novellával). és hát, a válaszom - what a surprise - a nem. ugyanis rá kellett döbbennem, hogy ezeknek a blogoknak a többsége - tisztelet a kivételnek, mert azért akad néhány kivétel, akiket most is örömmel olvasok - vagy olyan ember által íródott (legalábbis a témákból, írói stílusból, annak merevségéből, a kommentekre adott reakcióikból következtetve), akivel irl biztosan nem barátkoznánk (szerintem kölcsönösen), vagy pedig egyfajta, szinte nonstop cry for helpet közvetítenek, amit pedig nehéz (és teljességgel felesleges) tartalmaznom, mert se nem barátaim, se nem klienseim, akiknél jogom lenne beleszakérteni a monológjaikba. utóbbiak egyértelműen negatív hatással voltak rám, ugyanis egy ponton az összes írónál azt éreztem, amit egy látszólag együttműködő, de tudattalan ellenállásban levő kliensnél is érzek terapeutaként: bosszúságot. a terápiában (legalábbis a pszichodinamikusban, amit én csinálok) az a csodálatos, hogy ezeket a teljesen természetes viszontáttételi érzéseket tök szépen lehet - a kellő terapeutai önvizsgálat és átdolgozás után - úgy verbalizálni, reflektálni, hogy abból a kliens épülhessen, sőt, sokszor ezek az elakadások adják aztán a legnagyobb lendületet a fejlődésben. a blogszerzőknél azonban ez nem megvalósítható, ráadásul, ha az illető az egész blogját egy elnyújtott, de cél nélküli cry for helpnek és együttérzés-begyűjtő tégelynek használja, akkor nincs is rá se szüksége, se nyitottsága. ami teljes mértékben valid és elfogadható, hiszen a privát játszóterén oda futkározik, ahova csak akar, viszont én (a kommentek alapján másokkal egyetemben) nem tudok ezzel mit kezdeni hosszabb távon. és ahogy a nyomasztó vagy rosszul megírt regényeket sem olvasom most már kötelezően végig, úgy ezeket a blogokat is "letehetem" - ez történt pár hete. az utolsó lökést különben egy - úgy látom, hogy egyébként eléggé népszerű - blog szerzőjének a kommentekre adott, meglehetősen sértett és kissé szűklátókörű reakciói adták, amikre aztán érkeztek a további, időnként meghökkentő hozzászólások. és akkor azt éreztem, hogy ilyen benyomásokra nagyon nincs szükségem, hát hiszen akkor minek védem magam például a játszótereken egy-két interakciót követően azoktól, akik szintén ezt a "feltétlenül véleményt nyilvánítok és majd én megmondom a frankót"-irányzatot képviselik, ha aztán online az arcomba engedem ugyanezt a stílust.

nem mondom, persze, hogy ezek a blogok voltak lelki békém megrontói, de ténylegesen javult az életminőségem azáltal, hogy meghoztam a detox-döntést. bónuszként pedig pont azóta futottam bele egy nagyon szuper blogba (aminek a gazdájával viszont tuti, hogy szívesen barátkoznék, ahogy a régi kedvenceimet is mindig elképzeltem, mint a regényhősöket, hogy milyenek is lehetnek a valóságban).

2024. július 1., hétfő


elhatároztam - pontosabban, van egy nagyon erős vágy és szándék bennem -, hogy szeretném legalább heti egyszer megörökíteni az élet(ünk) jó dolgait. nem hálanaplót akarok írni, csak visszacsempészni a mindennapjaimba azt a pozitív fókuszt, amire á. születése előtt eléggé tudatosan figyeltem, azóta viszont teljes mértékben elmosta a kisgyerekes lét.

szóval íme az előző hét jóságai:

- csákberényi nyaralás, a csodás szállásunk a szőlőhegyen,

- hogy volt kapacitásom egész rendesen túrázni kettőt is (egyszer a gánti bauxitbányába mentünk, hát, az önmagában megéri a hálát, annyira különleges élmény volt, és á. is nagyon élvezte a "nagy barna dombokat", egyszer pedig csákberény és csókakő között tettünk egy kellemes szőlőhegyi sétát, oda-vissza 12 kilométer volt, mondjuk másnap én már nem annyira bírtam mozogni),

- hogy á. ennyire szeret kirándulni, állandóan várja, követeli és aztán meséli az élményeit,

- a kétszer egy deci móri fehérbor (az első alkoholizálásom a terhességem alatt),

- az új komód a gyerekszobában, amit v. rögtön összeszerelt, és úgy tűnik, telitalálat vásárlás volt a részemről hozzá a sok járműves fogantyú is,

- koszorúkészítő workshop n.-val (ami a neki szóló szülinapi ajándékom volt, és ráadásul teljesen személyre szabottan, csak kettőnknek tartotta a bolt tulajdonosa, aki mellesleg keramikus, szóval lehetséges, hogy majd kerámiázni is megyünk hozzá),

- látni, hogy n. és á. mennyire imádják egymást (állandóan vele akar csinálni mindent, ha itt van, mindig kérdezi, hogy mikor jön, és néha a mesék szereplőit átnevezi n.-nak),

- a tegnapi hajókázás nagymaros és zebegény között, ami bakancslistás volt nekem erre a nyárra, még j. érkezése előtt (tekintve, hogy a fiam mennyire közlekedés-őrült),

- karóra (ezer éve akartam órát, hogy ne a telefonomat kelljen elővennem, ha nézni akarom az időt mondjuk a játszótéren, és így csökkenthessem a kényszeres nyomkodások lehetőségét, és végre találtam egyet, ami csak közepesen volt aranyáron + játszótér-kompatibilis + el tudom képzelni a csuklómon).