történelmi pillanat:

1. egyedül vagyok a házban hétköznap délelőtt, mindkét gyerek intézményben. oké, j. miatt nyilván össze van szorulva a szívem, és ugrásra készen állok, ha hívnának, hogy nem tud elaludni, de akkor is. ülök a kanapén csendben, és

2. kávét iszom! két hónapja most először éreztem azt, hogy jól esne a szokásos gigabögre tejeskávém, és úgy tűnik, tényleg jól esik. remélem, az idegeimnek is jót fog tenni, hogy visszakapom a napi betevő koffeinemet, és valószínűleg a gyerekeim is hálásak lesznek érte. bár az elmúlt két reggel egészen kedvesre sikeredett, kuckózós inhalálással, varázsszívecske rajzolással és a többi nyálas válaszkész nevelési eszközzel. 

rendeltem mindenféle vitaminokat is megint, a gyerekeknek szelénes gumicukrot, magamnak meg másfajta kieszerelésű magnéziumot + magnéziumos testápolót, hátha segít az alvásomon. mondjuk az új nike cipőimet jobban várom - tényleg nem vicceltem, amikor azt mondtam, hogy elköltöm az első havi fizetésemet előre. 

különben a hétvége a takonykór (és az idegállapotom) ellenére jól sikerült, igaz, ebben nagy szerepe volt annak, hogy n. szombaton elvitte kalandozni j.-t, aki ott is aludt nála délután, és hát egy gyerekkel annyira iszonyúan könnyű minden (mármint nem gondolom azt, hogy az egy gyerekeseknek könnyebb az élete úgy általában, de két, folyamatosan rivalizáló kisfiú helyett egyel nyomni a napot, na az sétagalopp). megjött a gyerekeknek rendelt pulcsi-gumicsizma csomagunk a tchibóba pont, á. meg mindenáron el szeretett volna jönni velem, úgyhogy akkor már nézelődtünk egy picit a legók között (egy tétel már megvan a jézuska listájára), illetve á. kiszúrta a lush kirakatát, és gyorsan választott az öccsének meg magának is egy-egy fürdőbombát. tartok tőle, hogy shoppingolás terén végérvényesen a nyomdokaimba lépett, bár az is igaz, hogy ha azt mondtam volna, hogy majd a mikulástól lehet kérni ilyen fancy fürdőbombát, akkor probléma nélkül elfogadta volna, volt már rá példa. 

vasárnap pedig mentünk workshop-termet átalakítani a fabrikba, ami annyira klassz hangulatú volt, és olyan effektívek voltunk együtt, hogy az jutott eszembe, hogy minden költözést és lakásösszerámolást így kéne megoldani, barátokkal, kalákában. nem mondom, hogy elkezdtem várni a pár éven belül mindenképpen esedékes költözésünket, de ez a gondolat azért lelkesedéssel tölt el. 

és most csakazértsem arról fogok írni, hogy á. szerda, j. pedig péntek óta van itthon az első ovis takonyvírussal, nekem pedig minden, nyári szünet után épphogy megmaradt idegszálam véglegesen rojtos. hanem, hogy megvettem életem első tomcsányi ruháját! amire már irtó régóta áhítoztam, csak egyszerűen annyira drágák eredetiben (sőt, sokszor még használtan is szinte a bolti árat kérnék el az eladók, amit részben értek, de én pl. tökre nem így használom a vintedet/egyéb fórumokat, hanem valaki csak örüljön annak, ami nálam a szekrényben áll, és a designer darabokat is féláron teszem fel, hiába hibátanok), hogy csak szomorkodva kiikszeltem mindig a weboldalt. de egyszerűen annyira én vagyok szinte az összes minta, hogy idáig bírtam. és most nagyon boldog vagyok (annak dacára, hogy a hasam olyan szinten nő, hogy egy hetet adok, és már nem fogom tudni begombolni, na de majd jövő tavasszal).

éljen a blossom cheetah!

azért ez a bölcsis beszoktatás meglehetősen fájdalmas műfaj, basszameg. pedig szavam nem lehet, mert ma volt az első nap, amikor sírva hagytam ott j.-t (és öt perc múlva már írt is a gondozónő üzenetet, hogy megnyugodott az ölében, cumival a szájában - utóbbival kapcsolatban szabad kezet kaptak, itthon régóta csak alváshoz használjuk, de majd elbúcsúzunk tőle valami rituálé keretében jövő nyáron, addig nem érdekel). de hát legszívesebben visszamentem volna érte azonnal, hagyjuk az egészet a francba. olyan egyébként, mintha ezen a héten kezdett volna el leesni a gyerekeknek, hogy miről is szól ez a bölcsi-téma, ma más is zokogó gyereket hagyott ott. úgyhogy most aktív figyelemelterelés a délelőtti program, eddig leadtam patikában a lejárt gyógyszereinket, bevásároltam a rossmannban, meghallgattam jó sok hangüzenetet, becsomagoltam egy szoknyát, amit eladtam vinteden, írok blogot, és elfutok majd még a könyvtárba is, mert a könyvtárosnő pénteken olyan elképesztően gyönyörű norvég történetekkel bombázott meg, hogy kell az utánpótlás. nem tudom, ismeritek-e vigdis hjorth-t, az egyik könyv tőle volt (anya meghalt?), és neki van meg még egy regénye itt a kertvárosi könyvtárban. de a polár kiadó egész sorozata kecsegtető: sok-sok skandináv humorral, iróniával megtűzdelt borongás.

tegnap pedig voltunk az első genetikai ultrahangon, ahol a kisbabánk annyira jófej volt, hogy irtó gyorsan végeztünk, ergo irtó gyorsan fellélegezhettünk. úgy tűnik, minden rendben vele, és a méretei alapján maradt a ciklusom szerint számított születési dátum, ami egy nappal van csak apukám szülinapja után márciusban. szóval lehet majd fogadásokat kötni a családban, hogy sikerül-e összehoznunk egy dupla szülinapot. a nemét n. fogja először megtudni, nagyjából két hét múlva, amikor megjön a genetikai vérvétel eredménye, és akkor utána jöhet a gender reveal, hát jéééézusom. már csak azt nem bánnám, ha addigra tudnék jóízűen enni, bármit. (bár mostanában, ha jó időben kapom el, akkor az édességek egész jól csúsznak, szóval van némi progresszió.)

viszont most megpróbálok olvasni egy kis pszichiátriát is, mert szeretnék visszarázódni agyilag, legalább egy kicsit. két hét múlva ilyenkor újra orvos leszek, még eléggé elképzelhetetlen.

most azért vissza kellett olvasnom, hogy mik is voltak az utolsó események, amikről beszámoltam itt. eltelt közben a nyár, ami azt hiszem, sose lesz már a kedvenc évszakom, annyi aggodalmat hoz az aszály, a forróság. összességében még mindig hiszek abban, hogy tudunk eszmélni, és fenntarthatóbban élni, mégis, időnként elkap a szorongás, pláne, ha a gyerekeimre gondolok. ez utóbbit (mármint a szorongást) úgy próbálom enyhíteni, hogy mindenféle klímaváltozás-kompatibilis kertészkedős kontentet követek, és vannak apró őszi terveim itthonra meg a nyaralóba is.

a nyári kalandlistánkról - ami egy gigantikus plakát, amit a gyerekeknek rajzoltam, és aztán az élményekről készült polaroid képekkel telítettünk be - egész sok mindent megvalósítottunk a másfél hónap alatt: volt erdei vasút, természettudományi múzeum, északi járműjavító, vasúttörténeti park (megunhatatlan), strand, szülinapozás a szitakötőben, ma pedig megy á. csillagokat nézni n.-val (hátha egy-két kósza hullócsillag akad még egy héttel a peak után). 

és megvan j. bölcsi kezdésének, na meg az én első munkanapomnak is a dátuma, úgyhogy a szeptember egy nagyon-nagyon izgalmas hónap lesz. az a tervem, hogy ha túlestünk a beszoktatáson, bemegyek még a szabim alatt pár napot a kórházba, hogy az adminisztratív-logisztikai újdonságokat megtanuljam, és ne azzal menjen el az idő, amikor már tényleg számítanak rám, mint kompetens munkaerőre.

és ha már változások: voltunk ugye még június közepén párizsban v.-ral, ami az első gyerekek nélküli utazásunk volt az elmúlt négy évben, és ami annyira jól sikerült, hogy nem csak a leonora carrington-kiállítással gazdagabban jöttünk haza, hanem tíz hetes terhes vagyok. akik olvasnak vagy ismernek, tudják, hogy abszolút szerepelt a terveink-vágyaink közt ez az ajándék-baba, ettől függetlenül bitang kemény heteken vagyok túl (és vár is még rám néhány). egészen más ez a terhesség, mint a korábbiak, gyakorlatilag folyamatosan hányingerem és ételundorom van, ráadásul az elmúlt egy hétben lett némi szívritmuszavarom. szerencsére úgy néz ki, mindenkivel minden oké, de ahhoz, hogy ezt így nyugodt lélekkel le tudjam írni, a hét első felét magándokik rendelőiben töltöttem (és még csak ma délután fogom magamról leszerelni a holtert). v. és mindenki nagyon cuki körülöttem, elképesztően sok támaszom van - az is igaz, hogy különben nem hiszem, hogy mertünk volna vágyni harmadik gyerekre. 

szóval az augusztus hátralévő részére a fő tervem, hogy igyekszem fókuszban tartani az univerzumba vetett alapvető hitemet, bízni a jóban, és minimalizálni a túlagyalós köröket. nincs könnyű dolgom, mert eddig minden terhességem alatt voltak hormonális alapú szorongásos epizódjaim, viszont ezekkel kapcsolatban megvan az a pozitív tapasztalatom, hogy mindig lecsengtek rövid idő alatt. bízom abban is, hogy bár a hányinger kegyetlen, a korábbiakhoz hasonlóan a második trimeszter közepéig el fog múlni, és utána visszakapom az étvágyamat (ez az első terhességem, ami alatt eddig csak fogytam). és tiszta szívemből várom azt a pár hónap munkát a kórházban, kipróbálni magam az új szerepben, feltöltődni a közösséghez tartozás élményével. 

valamiért eltávolodtam az írástól teljesen, bár konkrét okot nehezen fogalmazok meg - talán nem is az írástól, hanem attól távolodtam el, hogy mások életéről olvasgassak az interneten. valamiért nem mozgat meg mostanság annyira, hogy anélkül lássak bele bárki mindennapjaiba, hogy párbeszédet lehetne a történésekről folytatni, és így valahogy a saját mindennapjaim megosztása sem tűnik olyan vonzónak. 

sok volt a kreatív projekt is így a tavasz végére-nyár elejére (na, nehogy nagyszabású dolgokat képzeljen el bárki, szülinapi tortákról és ajándékokról beszélek leginkább, meg némi kertészkedésről), és még több a letehetetlen regény, ami szintén egyre jobban elsodort a blogvilágtól. meglátjuk, hogyan fog ez azután alakulni, hogy a munkába való visszaállásom után még több valódi szociális interakcióm lesz. 

utóbbi tekintetében különben most sem panaszkodhatom, egész sok barátnőmmel tudok egész sokszor találkozni (ami pár havonta egy-egy alkalmat jelent, de ha őszinte vagyok, a gyerekek előtt sem volt többre kapacitásom), csomó családi programunk van (sőt, most hétvégén több is volt a kelleténél), és nagyon sokat ad az olvasslipót-közösség is, amit tavaly ilyenkor, amikor először hallottam róluk, és fordult meg a fejemben a csatlakozás gondolata, messze nem hittem volna. például most foglaltam le külön szállást a bükkben, hogy családilag tudjunk menni az őszi "olvasótáborba". 

az elmúlt időszak legnagyobb híre azonban nem ez, hanem hogy az á.-nal együtt, saját kezűleg összetákolt és kifestett madárodúnkba beköltöztek költeni a cinkék! (valamint tegnap az ásványbörzén megfogunk közösen egy gigantikus kígyót - á. nagyon vágyott rá, ő meg is ölelgette, én meg összeszedtem az összes anyukás szupererőmet, és kibírtam, mert úgy normálisan lehetőleg látni sem szeretem a hüllőket.)

ezek pedig a pénteki cseresznyeszedés pillanatképei zebegényből. hihetetlen lelkesek voltak a fiúk, hoztunk is haza öt tonnányi gyümölcsöt - megyek is magozni a délutáni sütéshez, jut eszembe.

jelentem, visszatértem az elmúlt fél évben bevett olvasási szokásaimhoz, annyi különbséggel, hogy regények mellett olvastam egy kind of szakmába illő könyvet: susan forward anyák, akik nem tudnak szeretni című írását. voltak részei, amiket kijegyzeteltem, mert bár a szemléletét sok mindenben követem (például soha nem hittem, terapeutaként sem, hogy márpedig minden, szülőktől elszenvedett bántást meg kell bocsátani a továbblépéshez, és abban is egyetértek vele, hogy sajnos van olyan, hogy a kapcsolat megszakítása az egyetlen módja annak, hogy önmagunkat válasszuk egy mérgező szülő-gyerek kapcsolatban), egy-két tökjó gyakorlati tippet is adott ahhoz, hogy hogyan érdemes a súlyosan nárcisztikus és/vagy bántalmazó szülőkkel való megbirkózásban jól kísérni a klienseket. 

az emeletes ágy csodálatos, eddig akárkinek mutattam, gyerekparadicsomként hivatkozott rá - és azt hiszem, kár lenne szerénykedni, tényleg az is. egyelőre az új matracokkal még szívunk, így az együtt-altatást nem tudtuk elkezdeni, de á. az első pillanattól fogva élvezi az emeletet, és j.-nak is nagyon tetszik a lenti "kukkó". egyre több szót mond különben, cukibbnál cukibb hangsúlyozásokkal. arra mondjuk nem jöttünk rá, vajon azt, hogy "mámááááá", miért vadállati ordítással, míg azt, hogy "ápá" miért ilyen kis édibédi elvékonyult hangon mondja. bár én azt gyanítom, egyszerűen csak a mi kettőnk habitusa közti különbözőségre utal a maga diszkrét módján. 

aztán még olyan hírek is vannak, hogy a leonora reggeli fényben-regény miatt totálisan felébredt bennem a régi, festészetimádó és kiállításokra járó énem, úgyhogy hirtelen felindulásból leszerveztem, hogy egy júniusi hétvégén elugorjunk párizsba v.-ral (ennyit arról, hogy nem megyünk a nyáron külföldre), ugyanis ott van még a nyár közepéig kiállítása. kettesben! anyukám nagyon cuki volt, egyrészt, szó nélkül vállalta a bébiszitterkedést a két gyerekre, másrészt rögtön mondta, hogy "és akkor innentől ezt évente legalább kétszer meg kell csinálni". remélhetőleg az ominózus hétvége után sem fog mást gondolni.

egy kicsit még mindig emésztgetem, hogy húszéves választópolgári pályafutásom óta most először kormánypárti szavazó vagyok, miközben nagyon lelkesen követem a potenciális egészségügyi miniszter gondolatait, ötleteit - annyira szuper lenne elkezdeni talpraállítani az állami ellátást. ha minden igaz, október közepétől újra dolgozom is, ma ráadásul kiderült, hogy az elmúlt években sokat rugalmasodott a rendszer (tudom, ilyen kifejezés nincs), így kábé bármilyen részállásos megoldásra nyitott az osztályvezetőm. nagyon-nagyon lelkesek, hogy jövök, én pedig minden alkalommal igyekszem lehűteni a kedélyeket, annyira izgulok, hogy túl nagy reményeik vannak felém, amiknek kétgyerekes anyaként, bő négy év kihagyással a hátam mögött egyszerűen nem fogok tudni megfelelni. 

az utóbbi másfél hétben szinte ügyintézős szárnyakat kaptam: úgy tűnik, sikerült találnom új albérlőket (egy helyes fiatal párt, ahol a lány orvosin fog államvizsgázni hamarosan), beadtam a jelentkezésemet a szeptemberben induló irodalomterápiás képzésre, v.-t pedig elrángattam a szombati ebédrandi után az ikeába, úgyhogy felkerült a falakra néhány újabb print, és egy fokkal rendezettebben néznek ki a teraszon nevelgetett mindenféle virágkezdemények is. éééés pénteken szereli össze az asztalosunk az emeletes ágyat a gyerekszobában - egyelőre egészen biztosan izgatottabb vagyok miatta, mint á., de nagyon remélem, hogy ő is fogja szeretni, és sok meghitt kuckózás lesz majd az emeleten. ezzel egyidőben pedig folytatódhat a nyaraló upgrade, elmondhatatlanul várom, hogy nyáron ott töltsünk majd hosszabb időt, és még otthonosabbá varázsoljuk. 

durva különben, hogy áprilisban mennyire keveset olvastam, ami egyértelműen a választáshoz köthető - egyszerűen képtelen voltam leállni az utolsó pár hétben a politikai tartalmak fogyasztásával. most nagyon tudatosan igyekszem belőni a középutat, mert különben meg nagyon is jó érzés tájékozottnak lenni, csak mégjobb lenne, ha ez nem a szépirodalom rovására menne.