valamiért eltávolodtam az írástól teljesen, bár konkrét okot nehezen fogalmazok meg - talán nem is az írástól, hanem attól távolodtam el, hogy mások életéről olvasgassak az interneten. valamiért nem mozgat meg mostanság annyira, hogy anélkül lássak bele bárki mindennapjaiba, hogy párbeszédet lehetne a történésekről folytatni, és így valahogy a saját mindennapjaim megosztása sem tűnik olyan vonzónak. 

sok volt a kreatív projekt is így a tavasz végére-nyár elejére (na, nehogy nagyszabású dolgokat képzeljen el bárki, szülinapi tortákról és ajándékokról beszélek leginkább, meg némi kertészkedésről), és még több a letehetetlen regény, ami szintén egyre jobban elsodort a blogvilágtól. meglátjuk, hogyan fog ez azután alakulni, hogy a munkába való visszaállásom után még több valódi szociális interakcióm lesz. 

utóbbi tekintetében különben most sem panaszkodhatom, egész sok barátnőmmel tudok egész sokszor találkozni (ami pár havonta egy-egy alkalmat jelent, de ha őszinte vagyok, a gyerekek előtt sem volt többre kapacitásom), csomó családi programunk van (sőt, most hétvégén több is volt a kelleténél), és nagyon sokat ad az olvasslipót-közösség is, amit tavaly ilyenkor, amikor először hallottam róluk, és fordult meg a fejemben a csatlakozás gondolata, messze nem hittem volna. például most foglaltam le külön szállást a bükkben, hogy családilag tudjunk menni az őszi "olvasótáborba". 

az elmúlt időszak legnagyobb híre azonban nem ez, hanem hogy az á.-nal együtt, saját kezűleg összetákolt és kifestett madárodúnkba beköltöztek költeni a cinkék! (valamint tegnap az ásványbörzén megfogunk közösen egy gigantikus kígyót - á. nagyon vágyott rá, ő meg is ölelgette, én meg összeszedtem az összes anyukás szupererőmet, és kibírtam, mert úgy normálisan lehetőleg látni sem szeretem a hüllőket.)

ezek pedig a pénteki cseresznyeszedés pillanatképei zebegényből. hihetetlen lelkesek voltak a fiúk, hoztunk is haza öt tonnányi gyümölcsöt - megyek is magozni a délutáni sütéshez, jut eszembe.

jelentem, visszatértem az elmúlt fél évben bevett olvasási szokásaimhoz, annyi különbséggel, hogy regények mellett olvastam egy kind of szakmába illő könyvet: susan forward anyák, akik nem tudnak szeretni című írását. voltak részei, amiket kijegyzeteltem, mert bár a szemléletét sok mindenben követem (például soha nem hittem, terapeutaként sem, hogy márpedig minden, szülőktől elszenvedett bántást meg kell bocsátani a továbblépéshez, és abban is egyetértek vele, hogy sajnos van olyan, hogy a kapcsolat megszakítása az egyetlen módja annak, hogy önmagunkat válasszuk egy mérgező szülő-gyerek kapcsolatban), egy-két tökjó gyakorlati tippet is adott ahhoz, hogy hogyan érdemes a súlyosan nárcisztikus és/vagy bántalmazó szülőkkel való megbirkózásban jól kísérni a klienseket. 

az emeletes ágy csodálatos, eddig akárkinek mutattam, gyerekparadicsomként hivatkozott rá - és azt hiszem, kár lenne szerénykedni, tényleg az is. egyelőre az új matracokkal még szívunk, így az együtt-altatást nem tudtuk elkezdeni, de á. az első pillanattól fogva élvezi az emeletet, és j.-nak is nagyon tetszik a lenti "kukkó". egyre több szót mond különben, cukibbnál cukibb hangsúlyozásokkal. arra mondjuk nem jöttünk rá, vajon azt, hogy "mámááááá", miért vadállati ordítással, míg azt, hogy "ápá" miért ilyen kis édibédi elvékonyult hangon mondja. bár én azt gyanítom, egyszerűen csak a mi kettőnk habitusa közti különbözőségre utal a maga diszkrét módján. 

aztán még olyan hírek is vannak, hogy a leonora reggeli fényben-regény miatt totálisan felébredt bennem a régi, festészetimádó és kiállításokra járó énem, úgyhogy hirtelen felindulásból leszerveztem, hogy egy júniusi hétvégén elugorjunk párizsba v.-ral (ennyit arról, hogy nem megyünk a nyáron külföldre), ugyanis ott van még a nyár közepéig kiállítása. kettesben! anyukám nagyon cuki volt, egyrészt, szó nélkül vállalta a bébiszitterkedést a két gyerekre, másrészt rögtön mondta, hogy "és akkor innentől ezt évente legalább kétszer meg kell csinálni". remélhetőleg az ominózus hétvége után sem fog mást gondolni.

egy kicsit még mindig emésztgetem, hogy húszéves választópolgári pályafutásom óta most először kormánypárti szavazó vagyok, miközben nagyon lelkesen követem a potenciális egészségügyi miniszter gondolatait, ötleteit - annyira szuper lenne elkezdeni talpraállítani az állami ellátást. ha minden igaz, október közepétől újra dolgozom is, ma ráadásul kiderült, hogy az elmúlt években sokat rugalmasodott a rendszer (tudom, ilyen kifejezés nincs), így kábé bármilyen részállásos megoldásra nyitott az osztályvezetőm. nagyon-nagyon lelkesek, hogy jövök, én pedig minden alkalommal igyekszem lehűteni a kedélyeket, annyira izgulok, hogy túl nagy reményeik vannak felém, amiknek kétgyerekes anyaként, bő négy év kihagyással a hátam mögött egyszerűen nem fogok tudni megfelelni. 

az utóbbi másfél hétben szinte ügyintézős szárnyakat kaptam: úgy tűnik, sikerült találnom új albérlőket (egy helyes fiatal párt, ahol a lány orvosin fog államvizsgázni hamarosan), beadtam a jelentkezésemet a szeptemberben induló irodalomterápiás képzésre, v.-t pedig elrángattam a szombati ebédrandi után az ikeába, úgyhogy felkerült a falakra néhány újabb print, és egy fokkal rendezettebben néznek ki a teraszon nevelgetett mindenféle virágkezdemények is. éééés pénteken szereli össze az asztalosunk az emeletes ágyat a gyerekszobában - egyelőre egészen biztosan izgatottabb vagyok miatta, mint á., de nagyon remélem, hogy ő is fogja szeretni, és sok meghitt kuckózás lesz majd az emeleten. ezzel egyidőben pedig folytatódhat a nyaraló upgrade, elmondhatatlanul várom, hogy nyáron ott töltsünk majd hosszabb időt, és még otthonosabbá varázsoljuk. 

durva különben, hogy áprilisban mennyire keveset olvastam, ami egyértelműen a választáshoz köthető - egyszerűen képtelen voltam leállni az utolsó pár hétben a politikai tartalmak fogyasztásával. most nagyon tudatosan igyekszem belőni a középutat, mert különben meg nagyon is jó érzés tájékozottnak lenni, csak mégjobb lenne, ha ez nem a szépirodalom rovására menne.

rémséges, ahogy szalad az idő, és mostanában semmilyen fórumon semmilyen megörökítésre nem volt kapacitásom. pedig annyi a klassz dolog, kezdjük eleve a hihetetlen történet az óriás körtéről című mesével, ami a közös új kedvencünk á.-nal, és ami nem egy antibiotikum-bevételt mentett meg a teljes anarchiába fulladástól. a palántáink nőnek, ültettünk krumplit is pluszban, voltam máltán, á.-nal a kastner kommunityben (szereztem végre városligetes miksha-pulcsit), j.-val babalátogatóban és reggelizni újlipótvárosban, egyedül babalátogatóban, padelezni n.-val többször, a zuglói japánkertben a kiscsaláddal, szóval tényleg zajlik az élet. a húsvét előtti napokban átalakultunk kreatív műhellyé, a fiúk elképesztő lelkesen festegettek, á. pedig eljutott abba a korba, hogy teljesen önálló ötletei vannak, amiket teljesen önállóan meg is valósít. minden alkalommal meghatódom, amikor látom, ahogy teljes koncentrációban ül az asztalnál, és az sem zavar, hogy utána az egész nappalit csillámtalanítani kell. 

és persze vannak a kevésbé klassz dolgok is. amiből valami már a hátunk mögött van (durva ovis vírus, ami fülgyulladást okozott mindenkinél, úgyhogy átestünk a gyerekek első antibiotikum-szedésén), és van, ami még bőven kihat a mindennapokra (diagnosztizált nyaki gerincsérv nálam, amivel végre egy nagyon kompetens és profi manuálterapeuta-gyógytornászhoz járok, és pár hét után máris érzek javulást, csak azért még sosem volt igaziból semmi bajom, ez az egész pedig nagyon is emlékeztet a múlandóságomra). 

és vannak az ügyintézések, mint például j. bölcsis jelentkezése (tegnap sikerült!), a lakásom újbóli kiadása (jövő héten jönnek páran megnézni), a nyaraló komolyabb rendbe tétele és lomtalanítása (szombaton elvileg elpasszolok egy szekrényt, ami kezdetnek nem is rossz). 

és van a választás, ami miatt annyira izgulok, hogy még egy eredményváró buliba is elmegyünk v.-ral (n. őrzi közben a gyerekek álmát itthon), mert hetek óta azt érzem, hogy bárhogyan is lesz, jobb szeretném azt közösségi élményként átélni. 

még nagyon friss a lelkesedésem a tegnapi irodalmi sessionért a fabrikban, és persze bővült megint a könyvlistám ezer kötettel, amiből párat gyorsan meg is rendeltem lefekvés előtt. mondjuk kortárs magyar írónőkre költeni talán a jobbféle impulzusvásárlások közé tartozik. a felolvasások utáni beszélgetésben mondta valaki a háromból (gurubi ágnes, halász rita, mécs anna), hogy a női autofikciót általában nem veszik annyira komolyan, mint a férfit. mármint, hogy egy nőnél könnyebben levon az irodalmi értékéből, ha kiderül, hogy vastagon saját élményekből táplálkozik. nem tudom, hogy ez így van-e, viszont magamba nézve arra jutottam, hogy egy női írónál az én fantáziámat legalábbis sokkal jobban izgatja, hogy mennyit írt bele az adott regénybe önmagából, és mennyi a totális fikció. a nőknek sokkal inkább utánaolvasok, keresem a párhuzamokat - és örülök, ha találok. igaz, azon még sosem agonizáltam, hogy akkor ezek a könyvek szépirodalom-e, knausgård autofikció folyamának az elolvasására ugyanakkor egyelőre nem szántam rá magam, annyira tartok tőle, hogy felcseszném magam azon a nárcisztikus feljogosítottságon, amivel az egész környezetét lemezteleníti a nyilvánosság előtt. 

na de, a tegnap tényleg szuper volt, és aztán szuper volt az is, hogy feltöltődve értem haza az esti rutin közepén, és így - a héten először - nem kaptam ideggörcsöt á. fogmosás körüli balhéjaitól. apró és közepesen apró örömök.

elkapott minket is a vírus, ami, úgy hallom, sokakat mostanában - több, mint két hete nem kecmergünk ki belőle családilag. nem mondom, hogy nem bosszankodom és sajnálom magam miatta naponta sokszor, de közben annyira klassz dolgok is vannak. mint például, hogy itt a tavasz, és tegnap elkezdtük végre a kerti munkákat: vetettünk borsót, á. két balkonládát teleszórt a vadvirágom kertész leszek-magkeverékével, ma pedig folytatjuk a paradicsomokkal, és a szabadföldes vadvirágmag-vetéssel. a hétvégéim tele vannak szuperebbnél szuperebb programokkal, előző szombaton például az olvasslipót előtt á. eljött velem a lenzistúdiós workshopra, ahol végül nem csak én fejeztem be a képkeretemet, hanem ő is festett egyet. mutatok róla fotót*, mert elképesztő büszke vagyok rá, hogy három és fél évesen ilyen színérzéke van, és tényleg nem avatkoztam bele a folyamatába, csak a keret  szélein oszlattam én el a festéket meg az ecsetválasztásban segítettem. ma a dot for you worshopjára megyek, holnap pedig a fabrikban lesz nőnapi irodalmi esemény. meg á. kérésére sütni is fogunk, azt hiszem, ránk is fér némi lassulós-matatós kapcsolódás ezután a némileg fostalicska időszak után. 

*: a körtét szintén ő kérte bele, már itthon, amikor kérdeztük, milyen képet szeretne majd belerakni. az alapját ő festette, aztán én megrajzoltam a körvonalat, és - a főnöki utasítás szerint - a lila csíkokat. 

safe travel.

régóta nem voltunk már szerves részei egymás életének, utoljára akkor találkoztunk, amikor á. volt nagyjából ennyi idős, mint most j.. és nem hetek, hanem másfél hónap telt el azóta, hogy beszéltünk telefonon. úgy alakult évek óta, hogy karácsonykor mindig felhívtál, aztán utána egy darabig tartott a kölcsönös lelkesedés, amíg el nem vittek mindkettőnket a saját hétköznapjaink. most is arról egyezkedtünk január elején, hogy ha meggyógyulsz a valamilyen vírusból, és épp itthon vagy, bemutatom neked j.-t is. ha kérted, küldtem neked a cuki képeket meg videókat, te pedig nem győztél lelkesedni a gyerekeimért. ilyen voltál, azt hiszem, mindenkivel: adakozó, szenvedélyes. 

nem voltál fiatal, mégsem tudtam rád másképp gondolni, mint ragyogó, karizmatikus nőként, akiről egy időben legszívesebben le sem vettem a szemem. akinek a támogatása, bizalma éveken át adott elképzelhetetlen lendületet. nemcsak a családállítás alapelveire tanítottál meg, hanem arra is, hogy tényleg hihetek magamban. nemcsak a tudásodat adtad át önzetlenül, hanem etettél a főztödből, gondoskodtál rólam, ha kértem, ha nem. a te kabátodban barangoltam be veronát és lyont, ahová hirtelen felindulásból utaztunk el j.-val, és akkoriban hiúságból épp nem volt normális téli kabátom. drukkoltál a szigorlataimkor, drukkoltál, amikor bekerültem a legyen ön is milliomosba, és segítettél aztán elkölteni a nyeremény egy részét csodaszép ruhákra. az a kiruccanás kettesben sokáig szerepelt a kedvenc napjaim között.

sose sikerült meggyőzni téged arról, hogy messze nem vagyok akkora durranás, mint amekkorának te tartasz - ez már örökre így marad. ahogy te is megmaradsz csodálatom tárgyának, bármennyire is utáltad ezt, mondván, hogy a piedesztál csak arra jó, hogy jól le lehessen esni róla. hát, te az enyémről már biztosan nem fogsz.

szóval, ahogy te búcsúztál mindig: legyél jól, mari. és puszik.