megkaptam, amire vágytam, akkor is dúdolom, amikor nem szól, de leginkább szól megunásig, állandóan. mást is kaptam, egy csomó ruhát e.től, azt hiszem, azért imádom az ilyen másruhája-dolgot ennyire az extázisig, mert olyankor kicsit mintha a bőrét (személyét) is magamra venném. lehet, hogy nem is a ruháinkat unjuk, hanem önmagunkat?
és megkaptam a havat is, tudom persze, hogy nem azért esik most, mert én úton-útfélen azt hangoztatom, hogy csak karácsonykor van értelme (nélküle viszont a karácsonynak nincs), a megalomán téveszmék egyelőre még távol állnak tőlem, de azért ugrándoztam egy sort, amikor délelőtt azok a hatalmas pelyhek hullottak.
elfogott az utazhatnék most, hogy kikísértem e.t a keletibe (ezúton üzenem a két megkeseredett kisnyugdíjasnak, hogy nem esik le a nyanyakalap a fejükről, ha undok grimaszok helyett inkább mosolyognak egy jót a két majdnem-spárgázó, cuccokkal agyonpakolt idiótán [ezek lennénk mi], ha már nyakunkon ez a mocskos szeretetünnepe), úgy mentem volna én is valahova. eleve imádok vonatozni, ugyanolyan, mint a mosogatás vagy a teregetés (a két házimunka, aminek elvégzéséhez nem vagyok lusta), kikapcsol, vagy összerendezi a gondolataim, ami éppen esedékes. meg az indulás, várakozás, megérkezés, ilyen marhaságok. egyébként viszont tisztára ugyanaz a hangulatom van, mint volt után szokott lenni, mint amikor lezárul egy korszak, csak bőgnék folyamatosan. főleg, mert senkimást nem szeretek így. és senki mással nincs annyira összhangban a biológiai óránk, a mindenünk, hogy még insomniánk is egyszerre legyen. és én ezen most akkor is meg vagyok hatva.
najó. úgy döntöttem, szentimentalizmus és önsajnálat helyett nézek inkább filmet. bár kétlem, hogy a gru-t egyhamar überelni fogja bármi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése