azért az jó, hogy a saját házibulimba nyamvadtan is eljutok. csak el ne felejtsem időben (azaz uszkve fél órával a célidőpont előtt) bekapcsolni a tévét, hogy legyen hang a himnuszhoz.

hátszóval, bújék.

ez a kép nagyjából le is írja az ünnepi hangulatomat (mondanom sem kell, hogy a kép úgy fél órája készült, és azóta egy fia bejgli nincs a tányéron). jövőre áttesszük a karácsony székhelyét hozzám, micsináljak, ha az én fám a legszebb, és itt érzem magam a legjobban.

nem tudom, jó-e vagy rossz, hogy ismét viszonylag hamar sikerült magam kiráncigálni abból a "tejóég-csapdában-vagyok-és-sose-fogok-szabadulni-ha-az-elmúlt-két-évben-nem-szabadultam"-érzésből, ami pár napja elkapott. sanda gyanúm, hogy inkább rossz, mert hát tényleg csapdába raktam magam, és tényleg kurvára ki kéne szabadulnom. és lehet, hogy erre kéne koncentrálnom, nem pedig a tányérfestegetésre. mondjuk meg kell hagyni, eléggé faszák lettek:

szóval, csapda marad, tányérok sokasodnak, meg mindjárt kirakom mécsesekkel a fa alját, adjunk még egy utolsót az ünnepnek.

boldogat.

óbaszki.

megyek, elültetem inkább a karácsonyfámat.

amennyi boldogkarácsonyozás volt csütörtök óta, felőlem akár már túl is lehetnénk az ünnepen. megvoltak az osztálykarácsonyok, szokásosan élveztem mindkettőt, bár az alkohol-metabolizmusommal történt valami tavaly óta, mert teljesen kikészültem pár pohár bortól. vagy csak öregszem.

úgyhogy a tegnapi paintcoctailból már inkább csak a paint-részt szorgalmaztam, de így is tökszép vangogh-ok születtek (a középső az enyém):

ezt a dalt pedig köszi az egyik kedvenc főorvosomnak, főleg, hogy kezdem megunni a karácsonyi playlistemet:

áramlik a medzsik (lásd alább) és a karácsony, ma végre sikerült ajándékokat is szereznem, nem csak idegösszeroppanást, túl vagyok az első ünnepi sütésen, és senki nem fulladt meg a citrommagoktól (lehet, bele sem kerültek a túrósba, csak nekem vannak újabban hallucinátoros élményeim), és becsomagolásra került az első ajándék, van rajta masnika is. azért, hogy hű legyek magamhoz, sikerült nem lefotóznom (egy kisebb képet festettem szokásosan lakkokkal, ez megy a földszinti nővérekkel karácsonyi ajándékhúzásba, szép ikeás kerettel, ofkorsz), és mivel soha (s o h a) korábban nem voltam képes fél órán belül becsomagolni egy nyamvadt könyvet sem, úgy döntöttem, megkérem inkább majd a leendő gazdit a fotódokumentálásra. a kiállításomra (haha) meg majd elkérem kölcsön.

a magyar egészségügyben dolgozni nagyjából egyedül a büfés néni hajnali kérdése miatt éri meg, hogy hallom vizsgázott, gratulálhatok-e. najó, meg mert a nővérek számára tényleg nincs lehetetlen, és az összes elromlott cipzárt felhúzzák az összes csizmán. 

szóval vizsga letudva, a klinika részéről három évre békén leszek hagyva, és még az ügyeletemet sem késtem le. örömömben mondjuk kissé túltoltam ma a karácsonyi égősor-vásárlást. (de hát olyan szép mind a négy.)

néha azért félek, hogy mégsem aggódom eléggé. néha meg teljesen leblokkolok, például az íztől, ami egy egészen másik lakáshoz kötődik. vagy ha a zarahome dark amber-illata, hiába tudom, hogy a saját otthonomban csap orron, akkor is a m. utcában vagyok, és ott hisztériázom a tanulás miatt. 

mondjuk, ha a helyszín nem is, de a hiszti stimmel.