minden májusban büszkeséggel vegyes csodálattal adózom annak, hogy kibírtam idáig nyár nélkül. hogy én mennyire szeretek meztelen lábakkal lecsattogni tejért a sarokra.

és persze a dunaparton kávézás, a mechwarton olvasás, a padra olvadás. a napillat és az egyre kevesebb smink, a még kevesebb parfüm. (óda a nyárhoz: te vagy a parfümöm, és magadba öltöztetsz, és te vagy a sminkem.)

és persze a futás. ahogy kőtömb nehézségűnek érzem a testem az elején, aztán egy kilométer, kettő, három, na, és akkor az iszonyat. aztán négy, és már nem is olyan rossz, öt, és repülés, hat, és megcsináltam. körbeértem, és még egy kicsi.
hát mennyire egyszerűn is lehet.