és voltak a percek, amikor behunytam a szemem, és hagytam. a cselló, a zongora, a dobok, az ének. a dallamok és az átvezető szövegek, minden bennük volt, ami most bennem is. (hogy a titkok, hogy a szerelem és a bűntudat, hogy szeretni, majd mégsem, majd mégis, vagy mégsem. [úristen, mennyi titkom van.])

álltam a behunyt szemeimmel, és üresnek érzékeltem körülöttem a teret, egyszál magam voltam a hangok között. biztos voltam benne, hogy ha hirtelen kinyújtanám a kezeim, nem ütköznék semmibe.

nyitott szemmel pedig abban voltam biztos, hogy amíg ilyen gyönyörűnek látom a csellós lány kezében a vonót, addig nincsen baj.