az idővel bajom lehet nekem is, ahogy j. írta, hogy neki meg a dátumokkal. mert például tegnap estére olyan volt, mintha a vasárnap reggel minimum két napja lett volna (igaz, jól agyon lettem használva családállításon, és mivel teljes erőbedobással kapcsolom ki az agyam képviseletben, és engedem magamba a másikokat, minden szerep felér minimum másfél lelki-szigetkörrel [annyira élvezem]). és r. szerint az augusztusi szülészet mintha pár hónapja történt volna, nekem viszont éveknek tűnik ez a frenetikus hatodév-parti. az időjárás pedig még rátesz minderre egy lapáttal, mert ma megint november van, hát valóban, így legyen képben az ember, hogy nem is, mert május. valahanyadika. időzavartól eltekintve viszont tényleg megható, ahogy megadtuk a keretet az évnek azzal, hogy az első és az utolsó szigorlatra készültünk együtt r.val, kert, jessie, napsütés, ideggyenge, agyf***.
meg az is tökjó keretet ad (és nem mellesleg elképesztő boldogságot énem testképzavaros részének), hogy már csak egy kiló választ el attól, hogy ugyanannyival fejezzem be a,z egyetemet, mint amennyivel elkezdtem (köszi, doktor steinberger és köszi, neuró!). komolyan várom az államvizsgát (nein).
annak pedig örülök, hogy j. írt, és picit bocsánatot kért, mert ugyan senki nem-keresése és leszarása nem tud már olyan mély és kétségbeesett gödrökbe kergetni (talán e.é tudna, de ez meg nem fordulhat elő), mint akár egy-másfél évvel ezelőtt tudott volna. az változott, azt hiszem, hogy sokkal függetlenebb bárkitől a jól- vagy rosszullétem, sokkal inkább múlik egyedül rajtam, nem pedig azon, hogy x vagy y érezteti-e a szeretetét éppen aznap. és ez jó, mert kevésbé szélsőségessé tesz, ugyanakkor nagyon ijesztő is, amiért ennyire nagyon-nagyon kevés emberre van szükségem magam köré. persze lehet, hogy ez is olyan, mint a legtöbb dolog, ami a hiányakor tűnik csak fel, hogy mennyire fontos. de néha azt érzem - és közben nyilván, hogy furdal a lelkiismeret -, hogy a legtöbbjük eltűnése az életemből nem ingatná meg a világomat. és nem érzem azt, hogy ez csupán az egóm védelmi működése lenne, amiért rettegek a csalódástól. mert inkább, hogy nem érzek már olyat, ahonnan lenne miben csalódni.
és j. esetében is nagyobb volt a kíváncsiságom, mint a sértettségem vagy fájdalmam, egyszerűen érdekelt, hogy rájön-e, hogy baromira megbántott, amiért fel se merült benne, hogy netán megköszönje, hogy a legnagyobb tanulás közepette is elmenjek az estjére, vagy ilyesmi. és az a nagyon-nagyon kevés sértettség is agyból volt meg igazságérzetből volt meg a korrektség elvárásából volt. sose gondoltam volna, hogy egyszer ez leszek én (bár szerintem köze van az elvesztett ikerség elgyászolásához is, és akkor máris logikusabb), de örülök ennek az újonnan felismert függetlenségemnek.
(azért várom kicsit, hogy mikor fog a kezem bilibe lógni, és sebződöm meg megint valami piszlicsáré ügy miatt. addig is, vettem hosszú ruhát meg farmerdzsekit a zarában, és nagyon szépek, és nagyon tetszem magamnak bennük.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése