igaziból hazudtam a múltkor, és nem vagyok túl a belgyógyászat igazságtalanságán, főleg amióta újra játszik a semmitsemszámító-demégis summa cum, meg amióta csomóan kapnak ötöst, akik tudom, hogy kevesebb energiát öltek bele, és nem is gondolom tőlem okosabbnak őket. és nem vagyok túl a többi igazságtalanságon sem. hogy például m. kéretlenül kritizálja a nem évszakhoz adaptált öltözködési stílusomat: "mindenki a tigrist nézi meg, de aztán a kiscicát viszi haza." (értsd "túl feltűnő vagy, túl kirívó, és nem lesz senkid, ha így folytatod."), amire nekem az a válaszom, hogy ha ezen múlik, hát akkor ne is legyek hazavíve. a szakdogám pedig azért négyes, mert beleírtam a nem megalapozott családállítást, és minthogy nem az a témám, az csak egy plusz fejezet az egyébként a kötelező terjedelmet maximálisan kitevő kérdéskör mellett, ezért nem átallottam pusztán egy alfejezet erejéig foglalkozni a hatékonyságvizsgálatokkal (amik nagyrészt nincsenek is), és ebbe lett belekötve opponensileg (egyébként csak jót írt róla a véleményezésben, szóval tényleg egy vicc). és habként a tortán mindezt úgy mellesleg levelezte el a konzulensem, amikor rákérdeztem, hogy akkor lesz-e védés, vagy hogysmint állunk.
úgyhogy most percenként váltakozik bennem a letargia a kétségbeeséssel, illetve az ágaskodó indulatokkal, amiknek a hatására szívem szerint femme fatale-nak öltözve mennék oda szerdán, és úgy zúdítanám rá a nőre a cirádás véleményem. és mérhetetlenül dühít, hogy épp az ellenkezőjét kell csinálnom mindennek, de főleg önmagamnak.
amúgy a cím az elnökembereiben volt, és nem gondolom komolyan. én azt gondolom, hogy semmit sem csinálok jól, és biztos ezek a jelek, hogy értsek belőlük.
félek, leginkább valami globális önalternatívára lenne szükségem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése