az én napom elsőszámú legjobb része is az volt, amikor gyalog csúszkáltam a hóesésben, igaz, nekem járt a békávé, csak valahogy nem vitt rá a lélek se a buszra, se a villamosra, úgyhogy inkább hólánnyá változtam a moszkvától a kútvölgyiig. aztán a második legjobb rész az volt, hogy ma nem tartottak bent minket a sebészeten (elfelejtették, hogy jövünk, mintha nem ezer éve minden évben lennének hatodévesek, vagy akár az előző hónapokban, ehhem), ekkor már szökdécselni lett volna kedvem lefelé a lejtőn, csak a szép piros kabátom fogott vissza. a harmadik legjobb az volt, hogy kedves volt a titkárnéni a geriátrián, oda és visszafele is megvárta a sofőr, amíg messziről szaladva elérem a buszt (sőt, hogy tovább fényezzem a tömegközlekedést: ma az ÖSSZES mozgólépcsőn képesek voltak az emberek beállni jobbra, és lehetett haladni a saját tempómban, triplaváó). a negyedik legjobb részben felmentem j.hoz a szigorlat után nála leparkolt mázsányi cuccomért, aztán persze ott ragadtam órákra, én nem is értem, hogyan lehet ennyit beszélni, amennyit én némely emberekkel tudok. igaziból a hóesésben szökdécselős eufória után ez volt a legjobb rész, az meg, hogy a westendben nem kellett szlalomozni a tétova tömegben, a stradivariusban pedig nem kellett kilométeres sort kiállni (és még kaptam is pár - fölösleges és kevésbé fölösleges - holmit), az már csak a hab a tortán.
persze valószínűleg minden jóság hátterében az a rémegyszerű tény rejtőzik, hogy leszigorlatoztam (sőt, időközben feldolgoztam azt is, hogy nem ötösre, és azt is, hogy igazságtalan vicc az egész), és hogy kiutaztam hosszúhétvégézni brüsszelbe, ahol rengeteget aludtam (szerintem a tizenkétóra a legkevesebb volt), néztem várost, ettem belga sültkrumplit és csokit (sok csokit), ittam belga söröket (megint), és nem mellesleg egész hitelesen alakítottam a szakavatott pszichológust g.nak. ezen kívül rá kellett döbbennem, hogy öreg vagyok, vagy mifene, mert bármennyire ki vagyok éhezve jelenleg, képtelen vagyok csak a szexért lefeküdni bárkivel. dacára sörnek, dacára fűnek, hát szegény g., én még csak kínosan sem éreztem magam, csak kicsit meglepődtem magamon. szerelmes szeretnék lenni, megint az, de most már véglegesen, ha kérhetem.
és megint kaptam egy leckét barátságból, amennyien gondoltak rám a vizsga két napján, hát tényleg hihetetlen. a legjobban k. nicht beszáren-kezdetű sms-én hatódtam meg. aztán a magyar reptéren összeismerkedtem egy tőlem információt kérő nénivel, aki történetesen szintén brüsszelbe utazott, és mivel a veje valami fontos ember, sofőrt küldtek érte, és nem engedték, hogy egyedül buszozzak be a városba, hanem egyenesen a címre kézbesítettek. a t-mobilnál előtte pedig soron kívül kerültem sorra (némi ellentmondással), szóval most minden időszakos kiábrándultság és undor ellenére kénytelen vagyok ismét bízni. embernek lenni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése