és volt még ólafur arnalds & nils frahm (és winged victory for the sullen, csak őket nem ismerem, és az elejükön még kint fagyoskodtunk a sorban) koncert szerda este a trafóban, és az a zene szerintem tökéletes. mondjuk eleve elfogult vagyok, mert a két kedvencem a zongora és a cselló, de hát micsináljak, ha egyszer nincs két szebb hangszer a földön. a tavaszi akvárium-gödör hangulatot nem tudta ugyan felülmúlni számomra a mostani, ahogy ott hullámoztak körülöttünk a hangok, és a víz felettünk, én szerintem transzba kerültem.
és lehet, hogy igaza volt a múltkor sz.e.-nek (aki a terapeutám), amikor azt mondta, érzelmi átélés helyett intellektualizálok, az elmúlt időszakban legalábbis biztos. és ezt onnan tudom, hogy a testi tüneteket leszámítva tényleg jól voltam, semmi kiborulás, semmi szokásos párnábabőgés. erre most (és persze pont azt a számot nem találom a winged victory-tól, amire a legelementárisabbat zokogtam) olyan fájások buktak ki belőlem, hogy magam is ledöbbentem. szóval fantasztikus volt, azt leszámítva, hogy ismét szembesülni kényszerültem azzal, mennyire nem vagyok képes a mostban létezni, legfeljebb kósza pillanatokra.
de hallgassátok, bármihez jó aláfestésnek és kifejezetten inspiráló (én tegnap erre sütöttem habos-túróst, amit vittem be az osztályra hálaajándékul, el is fogyott az ülővizit alatt).
nem is tudom, melyik a legkedvencebb, de ólafurtól talán ez:
meg akkor már egy csellósat is, főleg mert igazán képtelenség választani:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése