a mocskos youtube, akárhányszor megnyitom, a lapos has titkával kecsegtet. ami (sanda gyanúm, hogy) nem a mascarponés málnatorta/csokiskeksz a kávé mellé reggel nyolckor.
kereken egy hete tervezem, hogy írjak, akkor hurcolkodtam haza a szégyentelenül sok szatyornyi ruhámmal. b. is nálunk lakik a hete pesten töltött részében, aminek egyfelől örülök, mert jó, és mert másképp nem sok esélyünk lenne együtt lenni, másfelől viszont tartok is tőle némileg, mert nekem kell néha a magány, kellenek a megszokott reggeli rituálék, amikor senkihez nem szólva benyomom a zenét a kávé mellé, kellek magamnak az egész napos klinikán szociáliskodás után csakén. már-már autisztikusan rugalmatlan vagyok ilyenekben, és félek, hogy előbb-utóbb megbántom vele, mihelyt elmúlik a lelkesedő toleranciája.
a klinikán továbbra is csodaklassz, herczegfalvinak köszönhetően felvettem a gyermekneurológiát is a dejólenne egyszer megtanulni- listámra, és a többiek is jófejek, komolyan. kezdem magam még annál is mélyebbre elásni a sztereotip ítélkezéseimért, bár őket pont nem ismertem annyira sem, hogy felületes benyomások alapján grimaszoljunk rájuk t.val. különben is, ezennel kinőttem a grimaszolós korszakomból. nyilván mostantól sem lesz mindenki szimpatikus, de ez a némiképp arrogáns kívülálló énem takarodjon, ahová való.
és ha már élménybeszámoló, elkezdtem futni megint (b.tal járunk, de tegnap este, hatalmas akaraterőről tanúbizonyságot téve, elmentem egyedül is), főztem fincsi sütőtök krémlevest, tegnap pedig kirámoltam két nagy kukás zsáknyi nagyonfontos tárgyat/papírdarabot a szobámból, booorzasztó, mi mindent vagyok képes összeharácsolni. m. szerint ez is ikres tulajdonság, a gyűjtögetés, hát én olyan magas szinten űzöm, hogy tegnap a könnyem is kigurult, amikor realizáltam, hogy gyakorlatilag elraktároztam a különféle utazások alatt fogyasztott csokik/cukorkák/rágók/joghurtok papírját is. annyira cuki vagyok. kegyetlenül szanáltam tegnap, de szerintem még így is lesz pár köröm. hiába, a bőség zavara.
meglepő módon nem is rossz újra itthon.
a cím ebből a dalból lopódott, a lelkiéletről meg majd máskor.
a klinikán továbbra is csodaklassz, herczegfalvinak köszönhetően felvettem a gyermekneurológiát is a dejólenne egyszer megtanulni- listámra, és a többiek is jófejek, komolyan. kezdem magam még annál is mélyebbre elásni a sztereotip ítélkezéseimért, bár őket pont nem ismertem annyira sem, hogy felületes benyomások alapján grimaszoljunk rájuk t.val. különben is, ezennel kinőttem a grimaszolós korszakomból. nyilván mostantól sem lesz mindenki szimpatikus, de ez a némiképp arrogáns kívülálló énem takarodjon, ahová való.
és ha már élménybeszámoló, elkezdtem futni megint (b.tal járunk, de tegnap este, hatalmas akaraterőről tanúbizonyságot téve, elmentem egyedül is), főztem fincsi sütőtök krémlevest, tegnap pedig kirámoltam két nagy kukás zsáknyi nagyonfontos tárgyat/papírdarabot a szobámból, booorzasztó, mi mindent vagyok képes összeharácsolni. m. szerint ez is ikres tulajdonság, a gyűjtögetés, hát én olyan magas szinten űzöm, hogy tegnap a könnyem is kigurult, amikor realizáltam, hogy gyakorlatilag elraktároztam a különféle utazások alatt fogyasztott csokik/cukorkák/rágók/joghurtok papírját is. annyira cuki vagyok. kegyetlenül szanáltam tegnap, de szerintem még így is lesz pár köröm. hiába, a bőség zavara.
meglepő módon nem is rossz újra itthon.
a cím ebből a dalból lopódott, a lelkiéletről meg majd máskor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése