egyvalaminek az illatát szeretem még a nina riccinél és az új ívrosés zabtejes samponnál is szívfájdítóbb örökszerelemmel, és az a napsütötte bőröm illata, ahogy a vízcseppek hozzáérnek zuhanyzásnál. úgyhogy egy darabig még lécci, hogy ne legyen ősz.
a cím pedig azért, mert azon gondolkodtam ma, hogy van, amikor egy-egy film vagy könyv vagy kép vagy dal vagy bármi hónapokra meghatározza az életed, annyira belédbújik (vagy te belé), hogy azt hiszed, sohamásként nem is leszel-lesztek már. aztán meg (évek múlva) veszed észre, hogy észre se vetted, mikortól nem nézed meg minimum kéthetente a donniedarkót, mikortól nem dúdolod folytonfolyvást, hogy you're not worth a thing*, mikortól nem kattog benned, hogy i showed you my neighbourhood, my bars, my school...**. persze közben tökjó, hogy mindig jön valami új, jó ez az összevisszaság, jó ez a mindenféleség. és ez most azért jutott eszembe, mert a kezembe akadt a hazaviszlek, jó? című tóthkrisztina novelláskötet, amit karácsonyra kaptam, és a harmadéves téli vizsgaidőszakban a lelkiüdvömet mentette meg, és sírtam kábé mindegyiken, tegnap este meg semmi, hiába vártam azt a három évvel ezelőtti katarzist. és még azért is (jutott eszembe), mert ezt hiányolom b.ból, ezeket a szeletkéket ha megmutatná.
írtam ma listát is, hogy hosszútávon tervezve miket szeretnék venni, ilyen basic cuccokra kell gondolni, mint szépbugyi meg neszesszer meg fekete/fehér kendő meg nem szégyentelenül bolyhos harisnya. ennek örömére vettem két cipőt, mindkettő szép és praktikus fekete, sok-sok nejlonharisnyát, revalidot, háromféle körömlakkot és pirosítót. és nemtudom ugyan, milyen rendezvény keretein belül, de pont ennek a dalnak a végére értünk oda letelepedni a kis forrócsokinkkal a múzeumlépcsőre, és ez valahogy megint szép volt.
micsináljak, szárnyakat vagyok kapva.
*: ebből a dalból, amit egy időben személyes himnuszomként ripíteltem újra és újra.
**: a paris je t'aime natalie portmanos részéből, és imádom még most is.
a cím pedig azért, mert azon gondolkodtam ma, hogy van, amikor egy-egy film vagy könyv vagy kép vagy dal vagy bármi hónapokra meghatározza az életed, annyira belédbújik (vagy te belé), hogy azt hiszed, sohamásként nem is leszel-lesztek már. aztán meg (évek múlva) veszed észre, hogy észre se vetted, mikortól nem nézed meg minimum kéthetente a donniedarkót, mikortól nem dúdolod folytonfolyvást, hogy you're not worth a thing*, mikortól nem kattog benned, hogy i showed you my neighbourhood, my bars, my school...**. persze közben tökjó, hogy mindig jön valami új, jó ez az összevisszaság, jó ez a mindenféleség. és ez most azért jutott eszembe, mert a kezembe akadt a hazaviszlek, jó? című tóthkrisztina novelláskötet, amit karácsonyra kaptam, és a harmadéves téli vizsgaidőszakban a lelkiüdvömet mentette meg, és sírtam kábé mindegyiken, tegnap este meg semmi, hiába vártam azt a három évvel ezelőtti katarzist. és még azért is (jutott eszembe), mert ezt hiányolom b.ból, ezeket a szeletkéket ha megmutatná.
írtam ma listát is, hogy hosszútávon tervezve miket szeretnék venni, ilyen basic cuccokra kell gondolni, mint szépbugyi meg neszesszer meg fekete/fehér kendő meg nem szégyentelenül bolyhos harisnya. ennek örömére vettem két cipőt, mindkettő szép és praktikus fekete, sok-sok nejlonharisnyát, revalidot, háromféle körömlakkot és pirosítót. és nemtudom ugyan, milyen rendezvény keretein belül, de pont ennek a dalnak a végére értünk oda letelepedni a kis forrócsokinkkal a múzeumlépcsőre, és ez valahogy megint szép volt.
micsináljak, szárnyakat vagyok kapva.
*: ebből a dalból, amit egy időben személyes himnuszomként ripíteltem újra és újra.
**: a paris je t'aime natalie portmanos részéből, és imádom még most is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése