úristen. muszáj írnom, mert hamarosan rám omlik a házunk teteje, és én még olyan keveset éltem, és alig írtam pár ezer oldalnyi feleslegességet ide-oda. röhögtem mindig azokon, akik félnek egyedül otthon, hát most kezdem őket megérteni, basszus, recseg a teraszajtó a szélvihartól, para van.
és már csak azt szeretném mondani, hogy szerelmes akarok lenni. tudom, hogy ez nem döntés kérdése, de úgy szeretném megint azt a szárnyalós-szívdobogós érzést, azt az odabújást valakihez. én hiszek a kívánságok teljesülésében (az ablakba is a mikulás maga pottyantotta le a csomagot kedden pont a kedvenc karácsonyi milkámmal, igen, és hozzám hamarabb jött, mint az egy szobával odébb lakó hugimhoz, bibibíííí), és mivel ma amúgy is tiszta méripoppinsz-nap van (frankón többször kitérített az egyenes vonalú egyenletes mozgásomból a szél a dózsagyörgyúton, imádnivaló volt, direkt azért sétáltam, bár a napszemüvegemtől [amit azért tettem föl hogy ne fújja ki a szemgolyóim az orkán] semmit nem láttam), gondoltam, itt az ideje kérni valami igazit.
meg ha már itt tartunk, akkor légyszíves, hadd utáljam már meg a csokoládét. rám férne már egy kiadós csömör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése