fityiszbe görcsölődtek tegnap éjjel az ujjaim, miközben igyekeztem nagyon álmos lenni, gyorsan széthurkoltam őket, álmomban mégse kéne, meg mi van, ha épp ezen múlik. abban a nagy jódolgomban amúgy se tudom, mihez kezdjek magammal, bekészítettem már az összes plüsst, nagymamám nyaklánca, a másik nagymamám gyűrűje, baglyosfülbevaló, újgyűrű j.tól, újgyűrű n.tól, mint valami óvodás karácsonyfa, olyan leszek holnap. annyira megvetem néha magam, amiért ennyire nyomi vagyok, és mintha az életem múlna rajta. tanítson meg valaki uralkodni a vegetatív idegrendszeremen, de tüstént, mert vállalhatatlan, amit művel velem. művelek magammal.
azon is gondolkodtam (igen, ennyire mélységesen nem kötött le a gasztroenterológia, és ezen a ki-kibuggyanó pánik sem változtatott), hogy talán könnyedebben tudnám venni a dolgokat (most nem elsősorban a vizsgákra gondolok amúgy), ha realizálnám végre, ha akarattal tartanám abban a feneokos fejecskémben, hogy nem rólam szól minden. hogy rajtam kívül senki más életében nem én vagyok a központi szereplő, de most itt (kivételesen) nem az a lényeg, hogy azon sírjak, hogy nem érzem magam senki legfontosabbjának. azt gondolom, mindenkinek mást jelent felnőtté válni, és nekem szerintem ezt kell megtanulnom, ettől vagyok gyerek. nyilván számít majd persze az is, amit szajkóz mindenki, hogy a felelősség így meg úgy, de azt hiszem, azzal nekem nincs bajom. vagy inkább pont, hogy azért van bajom, mert túlzottan is felelősséget vállalok. például amolyan kisherceges módon azokért, akiket megszerettem.
néha úgy szeretnék valaki sokkal kevésbé bonyolult lenni.
hú, viszont kiderült közben, kik lesznek a holnapi vizsgáztatók, csupa gasztrós, naná, ráadásul két nő (igen, nevetségesen pszichoanalitikus módon ütjük egymást a legtöbb női vizsgáztatóval), a harmadik meg j.m., ő csak nem buktatna meg, mégiscsak exgyakvez. és még férfias is, nyami, úgyhogy mostantól reggelig őt szuggerálom, és tudom, hogy minden rendben lesz.
ez a dal meg tegnap éjszaka jutott eszembe, meghallgattam ma párszor, hogy kiverődjön a gyrusaimból (baromi idegesítő, hogy csak úgy, szónélkül beleragadnak cuccok), a képeket nem kell nézni, mert tiszta giccs, de a szöveget (jójó, az is giccs) szeretem, nagyon sokszor van, hogy rólam szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése