közkívánatra, de legalábbis j. szmájlikkal megtűzdelt szemrehányó levelére reflektálva úgy döntöttem, a hétvége hátralévő részét termékenyen cseszem el, és írok a Dolgokról, Amelyek A Leginkább Foglalkoztatnak. főleg, amióta intenzív tanulásba fogtam, és minden (de tényleg szószerint minden) érdekesebb, mint a mellkasi és érsebészet.
először is, a sok blogolvasás hatására valamennyire helyrerázódtam lelkiekben. kiderült ugyanis, hogy mások is téli depresszióban szenvednek, mások is előre gyűlölik a januárt (már-már eldönthetetlen, hogy az, vagy a február az év legundorítóbb, legfölöslegesebb hónapja), mások is indokolatlanul fáradtnak/kedvetlennek/ingerültnek érzik magukat. vagyis mégsem vagyok teljesen elrontott, sőt, tulajdonképpen semmi különleges nincs bennem. ettől a gondolattól annyira megnyugodtam, hogy igaziból már nem is vagyok nyomiszomorú. hanem igenis bizakodva nézek az elkövetkezendő hetek elé. amivel viszont az a baj, hogy már megint nem a mában élek (basszameg, aki kitalálta a carpe diemet, horatius volt, vagy hogyhívták?), hanem csak görgetem a napokat szokás szerint, határidőket tűzök ki, köztes célokat, és várom annak a végét (vizsgaidőszak), ami még el sem kezdődött igazán. és anticipációs szorongásom van, hogy megint az lesz, hogy mire végzek, kiüresedem teljesen, és mire felépítem magam újra, már indul is a mókuskerék. ez az igazi circulus vitiosus, nem amikről a kórélettanban magyaráztak nekünk.
a másik visszatérő témám a pénz. most, hogy rémesen közeledik a karácsony, és nem azért, mert muszáj (évek óta nem ajándékozunk igazán vérkomolyan azokkal az emberekkel, akik a legfontosabbak), hanem mert szeretnék, épp ezért rettentően zavar, hogy nincs pénzem (+időm, de ahhoz hozzászoktam az egyetem óta)ajándékokat venni. persze, szeretném hozzá visszakapni a régi kreatív agyam, kitalálni ötleteket, de már az is nagy segítség lenne, ha nem csak a nyálamat csorgathatnám az ikeában meg a vörösmartyn. én is utálom azt a hacacárét, amit gyerekkorom óta a karácsonyból csináltak, de azt elismerem, hogy engem is elkap ilyenkor a vásárlási láz. jut eszembe, az eléggé gyakran kap el egyébként is, terapeuta legyen a talpán, aki egyszer leszoktat majd róla. szóval nyomaszt az üres pénztárcám, és szégyellem magam, amiért néha az a rögeszmés gondolatom támad, hogy nekem tényleg a világ összes milliója nem lenne elég, mert azt is elkölteném ékszerekre meg ruhákra, ahogy a születésnapi pénzemet is fél hónap után eltapsoltam a leggyönyörűbb királylányos vajszínű meg fekete ruhára a zarában. és tudja az én hároméves agyam olyankor, hogy jobb lenne ám tartalékolni, csak a felét elkölteni mondjuk, de a pillanatban mindig győz az eksztázis. meg az úgy van, hogy én már a próbafülkében elképzelem, ahogy az utcán sétálok a ruhában, és akkor, tudjátok, valahogy meg se fordul a fejemben a téli depresszió.
a harmadik (és utána abbahagyom, ígérem) pedig az a komplexus, ami a benedek istván-könyv kapcsán most ismét a felszínemre tört. hogy én sohadesoha nem leszek olyan művelt meg olvasott meg tájékozott, mint amilyennek egy orvosnak szerintem lennie kéne. hogy a fenét sokoldalúság, hogy tudok pötyögni a zongorán pár dalt, írtam régen néhány naplóval összetévesztett novellát-verset, elfelejtettem három félig megtanult idegen nyelvet, járok néha színházba meg koncertekre, nézek sok elvont filmet, hallgatok sok nempopuláris zenét, ismerek pár operát és rahmanyinovot, és talán párezer kortársamnál több regényt olvastam, ezt beismerem, de úristen, hol vagyok én bármilyen műveltségtől. ráadásul tegnap volt egy olyan rész a csinevában, ami arról szólt, hogy tizennyolc éves korunkig gyűjtjük magunkba a legtöbb tudást, a csúcs az érettségi, azután már csupán dementálódunk. ami persze nem aranyba vésett igazság, de mégis. eléggé polihisztor volt a bácsi, tudhatott valamit. ráadásul pszichiáter, úgyhogy triplán nehezedik rám a magam generálta nyomás.
vagyis úgy döntöttem, nyüszögés helyett januárban (ha tényleg a terv szerint vizsgázom le mindenből) igenis művelődni fogok. még nem kristálytiszta a program, de az biztos, hogy nem az internet előtt fogom elizélni az időm, hogy aztán azon sírhassak, hogy megint nem csináltam semmit, és hogy leszek így benedekistván, egyébként is buta vagyok, és brühühü. vagy akkor fogjam be a szám. majd szóljatok.
ezt a dalt pedig a. küldte ma, tökéletesen eltalálva vele ízlésem achilles-pontját. ha van ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése