bírom, amikor annyira ki vagyok éhezve a kontaktusokra, hogy elkap a tachycardia, amikor meglátom, hogy gmail - beérkező levelek (1). aztán persze spam, aztán persze nem írok én se senkinek, az túl egyszerű lenne.
nem teljesen értem a kényszert, hogy írjak. nem kevésszer bukom le magam előtt, ahogy gondolatban már eleve úgy élem át a dolgokat, mintha írnék, blogot vagy naplót, az már csak részletkérdés.
teljesen skizofrén az időjárás is, elindultam napszemüvegben, vékonyharisnyában, kibontott hajjal meg kabáttal, most meg mint valami ázott kutyakölyök, úgy nézek ki.
tegnap utána olvastam carson mccullersnek, aki a magányos vadász a szívet írta (igen, most ez a mániám, és egyelőre nem sikerült még feldolgoznom, hogy igazán a végére értem, és nem folytatódik tovább a történet. nem derül ki, szerelmes volt-e singer antonapoulosba, vagy tényleg csak a barátja volt, és mi lehetett volna blunt pszichiátriai diagnózisa, és mi lesz mickkel, elmegy-e zeneszerzőnek svájcba vagy norvégiába, vagy örökre ott ragad a tízcentes áruházban, komolyan hiányozni fognak.), iszonyú fiatalon halt meg, valójában eléggé depressziós élete volt, de nekem tulajdonképpen sokkal jobban tetszenek a depressziós emberek, mint az örökderűsek. élt párizsban, meg jóban volt capote-val és tennessee-vel, nekem meg rögtön beugrott az éjfélkor párizsban (micccsoda asszociáció, ojjé), bárcsak lehetne ilyet tényleg, hogy visszamenni picit a múltba, legalább évente egyszer, na. tennessee-vel speciel én is szívesen beszélgetnék. úgy mellesleg huszonhárom évesen írta az első, fent említett regényét, ami zseniális és érett és összetett gondolkodású, pláne abban a korban (ezerkilencszáznegyvenben adták ki), és ilyenkor csöppet azért elszomorodom, hogy az én ihletem ugyan mire vár.
most meg szeretném rendelni az összes könyvét, a bookline-on vannak négyszázötven forintosak is, tökszuper. és kiállításra is szeretnék menni. tulajdonképpen bármilyen kiállításra.
juj, most látom, hogy lehet, hogy lesz róla film, majd nagyonsokára, és jena malone fogja játszani, akit szintén szeretek az életháza miatt.
ez meg a kedvenc képem róla.
nem teljesen értem a kényszert, hogy írjak. nem kevésszer bukom le magam előtt, ahogy gondolatban már eleve úgy élem át a dolgokat, mintha írnék, blogot vagy naplót, az már csak részletkérdés.
teljesen skizofrén az időjárás is, elindultam napszemüvegben, vékonyharisnyában, kibontott hajjal meg kabáttal, most meg mint valami ázott kutyakölyök, úgy nézek ki.
tegnap utána olvastam carson mccullersnek, aki a magányos vadász a szívet írta (igen, most ez a mániám, és egyelőre nem sikerült még feldolgoznom, hogy igazán a végére értem, és nem folytatódik tovább a történet. nem derül ki, szerelmes volt-e singer antonapoulosba, vagy tényleg csak a barátja volt, és mi lehetett volna blunt pszichiátriai diagnózisa, és mi lesz mickkel, elmegy-e zeneszerzőnek svájcba vagy norvégiába, vagy örökre ott ragad a tízcentes áruházban, komolyan hiányozni fognak.), iszonyú fiatalon halt meg, valójában eléggé depressziós élete volt, de nekem tulajdonképpen sokkal jobban tetszenek a depressziós emberek, mint az örökderűsek. élt párizsban, meg jóban volt capote-val és tennessee-vel, nekem meg rögtön beugrott az éjfélkor párizsban (micccsoda asszociáció, ojjé), bárcsak lehetne ilyet tényleg, hogy visszamenni picit a múltba, legalább évente egyszer, na. tennessee-vel speciel én is szívesen beszélgetnék. úgy mellesleg huszonhárom évesen írta az első, fent említett regényét, ami zseniális és érett és összetett gondolkodású, pláne abban a korban (ezerkilencszáznegyvenben adták ki), és ilyenkor csöppet azért elszomorodom, hogy az én ihletem ugyan mire vár.
most meg szeretném rendelni az összes könyvét, a bookline-on vannak négyszázötven forintosak is, tökszuper. és kiállításra is szeretnék menni. tulajdonképpen bármilyen kiállításra.
juj, most látom, hogy lehet, hogy lesz róla film, majd nagyonsokára, és jena malone fogja játszani, akit szintén szeretek az életháza miatt.
ez meg a kedvenc képem róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése