nem tudom, hogy el tudom-e dönteni ezt az évet. leginkább ingáztam. lakások közt, végletek közt. (same old, same old.)

januárban pár nap svájc, karácsonyi ajándék. a hegyek, a félés a sífelvonón, a raclette, a bárányhús rozmaringillata.

a február szerintem a legfeleslegesebb hónap ever, a nagy részében beteg vagyok, és várom, hogy tavasz legyen. meg történik az az iszonyú ügyeleti afférom, ami után napokig nem tudok aludni meg gondolkodni, hiába tudom, hogy mindent jól csináltam, és baja sem esett rajtam kívül senkinek.

márciusban elkezdem a klinikán a gyakorlatot, utálom, megszokom. elmegyek nőgyógyászhoz, kapok gyógyszert. meg van egy napos köröm egy irdatlan hasfájással a sebészeti-és egyéb ambulanciákon, amiről alig beszélek valakinek, mert utólag semmise az  egész, csak közben vannak meglepően ijesztő pillanatok, amikor jó lenne nemegyedül. utólag azt is gondolom, akkor kezdek - legalábbis testi szinten - szétesni.

áprilisban már egészen szeretem a klinikát. van egy cuki húsvét az anyai családommal, van sok szerelem. aztán a végén valami történik, és a május első hetei abból állnak, hogy próbálkozom az összeszedésemmel. sikerül, mert klassz húgom és klassz barátaim vannak. futok relatív sokat a szigeten, befejezem a gyakorlatot, és önkényesen abbahagyom a gyógyszerszedést (éljenek a beteg orvosok). elkezdek újra enni. ja, meg tulipánt vásárolok folyton, és rengeteget írok. a májusnak vibráló színei és tulipánillata van.

júniusban új osztályvezető új osztályára kerülök, amit - mint minden akaratomon kívüli újdonságot - meglehetősen morcosan viselek. befejezem a terápiát. elmegyek megint svájcba, helyretenni a lelkem, leginkább a tó csillámaira emlékszem, és hogy z. apukája akkor hal meg, és akkor egy kicsit újra rossz, hogy nem lehetek mellette. (állok a lausanne-i pályaudvaron, úton a reptérre, folynak a könnyeim, nem tudok a jelenben maradni.)

a június egy szép hónap, van benne valami szabadság, valami nyugodt várakozás.

aztán júliusban lisszabon, hatalmas élmény, elképesztő mennyiségű benyomás. életemben először pár óra egyedül egy külföldi városban. a. apukájának a temetése, ahogy folyik rólam az izzadtság a fekete szoknya alatt, ahogy rámzuhan a mások elbírhatatlan gyásza és a saját páni félelmem. mi lesz, ha.

augusztusban még mindig tele vagyok lisszabonnal, hatalmas bennem a mehetnék. sokat vonatozom, ulickaja és murakami mondatai keverednek a gondolataimmal. forróság van, a kórházban elviselhetetlen, naponta cseppfolyósodom, folyamatosan fáj a fejem és fáradt vagyok. betegen menedzselem e. lánybúcsúját, ami sokkal jobban sikerül, mint ahogy én érzem magam a bőrömben.

az augusztus ragadós vonatszagú, és túl sok benne az elvágyódás.

szeptemberben ilyen hatalmas volumenű dolgok vannak, mint e.-ék esküvője, agyonbőgött beszéd és ludovico einaudi. az állandó felfokozottság, a várakozás, a várakozás felett érzett szégyen. elkezdek új terapeutához járni, nagyon passzolunk, szerintem. észreveszem, hogy megint kulcsszerepem lett az osztályomon, azt hiszem, nagyjából elégedett vagyok.

az október a budapesti séták és a szerelem (again). az október a helyén van, és a helyemen vagyok én is. rájövök, hogy nem is parázok a 30-tól. aztán meghal f., és én megint egyedül vagyok egy óriási kuszaságban. sok sírás, harag, önharag.

novemberben betöltöm a 30-at, és irtóra érzem, hogy szeretnek. pár hétig lebegek, aztán nem történik semmi, aztán szomorúság történik. végül elmegyek a temetésre. és újra festek. a kedvenc novemberi emlékem a hálaadás, az egész napos sütés n.-val, az a nap fénylő és meleg.

a december egyetlen pillanat. utazás, b., utazás. szerelem és ujjongás és valami döbbenetes egész-ség érzés. 

2017 nagyon sok önismeret, nagyon sok szeretet, nagyon sok hullám. szecesszió és art deco, budapest, a dunakanyar, lisszabon és bergen. 

2017 a testem korlátaival való szembesülés, a szorongás, a szerelem, a szabadság, a hála. 

2017 csupa iphone-kép, mert muszáj megörökíteni, mert nehogy ne emlékezzek. 

azt hiszem, mégiscsak döntök.