szép azért ez a keretes szerkezet. ahogy a zongoránál ültem, amikor kezdődött, és most is, amikor a vége van. decemberben a szíven túlcsorduló érzelmeimet kellett valamilyen formába öntenem, úgyhogy rajzoltam meg játszottam folyamatosan. (még egy klisé, ami igaz, hogy a szerelem kreatívvá tesz.) most más a motivációm, bár a szerelem változatlan. 

valójában az van, hogy nem tudom eldönteni, hogy vagyok. azt hiszem, örülök, ha nem ír. azt hiszem, nem tudok rá haragudni, ha mégis ír. azt hiszem, ő életem szerelme. azt hiszem, túl tudok rajta lenni.

közben ma volt az első lakás, ahol el tudnám képzelni magam. a szív utcában, hol máshol. a lépcsőház annyira lepukkant, hogy az már vintage (azonnal beleszerettem a korlátba, a málló falakba). azért még megnézünk párat, és görcsben a gyomrom, hogy mivan, ha megveszik a hétvégén előlünk, mert gondolatban én már tudom a zongora helyét. 

a délutáni lakás pedig pont tökközel van a bolthoz, ahonnan most írtak vissza, hogy átvehetem a polaroid fényképezőgépem.