micsoda bónusz az ügyeletekben: tömegestül jelölnek be másnap fészbúkon a mentősfiúk. mondjuk pár munkapercembe belekerült azért, amíg rájöttem, hogy feltehetően a papírkájukra adott pecsétről olvasták le a nevemet. az éjszakás ápolótól a zárton meg kaptam a kórrajzírás mellé este tízkor szendvicset*, pedig csak magamban monologizáltam arról, hogy éhes vagyok, esküszöm, minden hátsó szándékot nélkülöztem.

a másik bónusz persze az, amikor eljövök, és még a kétórás alvások után is elönt az a hipomán szintet súroló felszabadultság, hogy megcsináltam és vége. és megyek a gyönyörű csíkos ruhámban, megjutalmazom magam egy igazi reggelivel** (jobban mondva, apukám jutalmaz meg, életem első lakásnézése után), aztán egy ínycsiklandó bagett lóg ki a táskámból, ahogy megyek tovább, és egy pillanatra stílusos francia nőnek képzelem magam párizsban, és csakazértis tudom, hogy szép minden. 

*: elképesztő módon hizlaló egy ügyelet, én mondom.

**: az ügyelet utáni reggelek hizlaló hatásáról nem is beszélve.