sok ilyen nap kéne még (köszi, semmelweis, és köszi, hogy nem kaptam meg ügyeletnek).

amikor leértékelés van, és mégis lehet találni s-es méretben is szép ruhákat. meg szandált. meg azt a csíkos táskát a mango-ban, amiről pedig már lakonikusan letettem a múltkor.

amikor besüt a nap a fővámtéri mozgólépcsőre (oltári nonnszensz és pazarlás és bláblá az egész, de akkor is van ennek a négyesmetrónak valamiféle varázsa), és a város (számomra) jelenleg egyik legszebb utcájához érek fel, azok a házak, azok a spalettás ablakok, nem bírok betelni velük az égnek tartott arcommal.

amikor lefulladás nélkül túléljük, hogy én ülök a volán mögött, és még a járda mellé is sikerül leparkolnom kisebb sikítozások és manőverek árán.

amikor fahéjas-epres koktélt iszok a húgommal, és kedvesek a pincérek, mi pedig, bármennyire különbözünk, mégiscsak szuper testvérek vagyunk, sose tenném meg a leendő gyerekemmel, hogy egykén hagyom.

amikor nem tudom abbahagyni a dalt, már nem is fárasztom magam a nyomkodással, eleve beállítom ismétlésre, ez most nekem az új video games.