háromésfél nap és balaton volt idén a nyaralás, és ezt most nem úgy mondom, hogy a tengerhez szokott szemeimből törölgetem közben a könnyeket, mert kétésfél ebből szikrázó napsütés volt, tegnap pedig az esőmentes szakaszban elmentem az erdőbe, és kikiabáltam magamból a kikiabálandót. baromi didaktikus vagyok természetesen ebben is, úgyhogy azzal kezdtem, hogy szeretlek, csak utána jött a vége. leginkább önmagam győzködésére kiabáltam hozzá aztán, hogy tényleg, pedig addigra már szívesebben szedtem volna a nyakamba a lábaim, mert mindenféle kutyaugatások jöttek válaszul, lelki szemeim előtt pedig vadászó vérebek hordája jelent meg, akik percek alatt beazonosítják a koordinátáim, és akkor hiába a dzsípíeszes telefon a zsebemben, nincs menekvés. 

nem tudom, hogy csinálom, hogy az ún. hasznos rettegés (éjszakai városban kóborolni egyedül órákon át, idegenek autójába beülni, paranoid betegekkel kettesben maradni stb.) teljességgel hiányzik belőlem, ellenben rettentő érdekes és irreális félelmeket tudok kitalálni magamnak. bármikor, bármennyit. tegnap például attól is féltem, hogy eltévedek (a dzsípíesz csak visszafelé esett le, mármint, hogy nyilván hogy azzal tudja mérni a nájkis alkalmazás a kilométereim számát), a maximálisan eltéveszthetetlen, evidens földszínű, egyenes erdei úton, amibe olykor valóban belefutottak esetleg más ösvények, na de akkor is. non plus ultraként amikor képes vagyok abbahagyni a futást, és elhessegetni az összes képet arról, hogy hogyan kaparom majd az agyagos földet víz után kutatva, akkor a szégyen mellé van képem még büszkeséget is érezni.

körbe kéne mutogatnom még időben a barnaságom is, de továbbra sem jutok dűlőre a hangulatom ügyében. pedig az úszás meg a lebegés közben néha már egészen egyértelműnek tűntem, csak aztán elkezdtek zsibbadni a végtagjaim, és muszáj volt menni vacsorázni is. meg a norvég erdőt is muszáj volt olvasni, haraphattam aztán a kispárnát, nehogy felébresszem j.ékat a bőgéssel. tudom, persze, hogy tudom, hogy az idő majd megoldja, csak nem lehetne úgy, hogy a 17 kilométeres sétákkal meg a dombokon fel-le futással meggyorsítjuk, legalább egy picit rásegítünk?

és a szív utca is elkelt, mire mindenkivel lebeszéltem mindent, és fene a jódolgomat, hogy ilyen csalódásaim vannak, de nem vagyok benne biztos, hogy túl sok ilyen csalódással meg tudnék még birkózni. 

ja, és szerintem felcserélődtek az évszakok is.