hanging high.

tavaly ilyenkor épp lyonba tartottunk n.hoz (illetve még csak m.hoz kölcsönpulcsiért és kabátért és a kulacs forró kávéért [arra a nagyon reális esetre készülve, ha lezúdulna a hóesés és az autópályán ragadnánk]), de nagyon szerettem azt az utat, édes nosztalgia. közben meg belémtörnek az olyan villámérzések, mint ez a tegnapi, hogy úristen, én dolgozom, én dolgozó nő vagyok, és büszke vagyok, és szeretem ezt az egészet, ami most az életem. absztrakt- és cikkírással, vacsorás előadásra járással, agytágítással, betegbemutatással, fáradtsággal, nemevéssel, mindennel együtt, pontosan úgy, ahogy a dolgok vannak. 

és most valahogy még a defektjeimet is szeretem, például hogy annyira lételemem a visszaigazolás, a dicséret, a bók, hogy sokszor ez tesz tökéletesen kiszolgáltatottá. és mégis, jó ez így. jó, hogy fél napig képes vagyok attól röpködni, hogy az egyik nővér, aki elment most nyugdíjba, a bemutatáson kívül kétszer, ha találkoztunk, de azt mondta, ő ebben a kórházban soha nem látott még ilyen szép doktornőt. és azt is mondta, hogy ő soha nem szokott magáról beszélni, de velem azt érezte, meg kell mutatnia, hogy ő nem csak egy a sok közül, nem akart úgy elmenni, hogy egy kalap alá veszem a bárkivel, neki ez most velem szemben valamiért fontos volt. és azt hiszem, ez még nagyobb bók, mint bármi, amit a külsőmre kaphatok. hogy egy majdnem-nagymamámnyi nő ezt érzi velem kapcsolatban (és tényleg, mondták a többiek, hogy sose hallották még ennyit beszélni). és jó a főnököm sokszor zavarba ejtő tetszésnyilvánítása, kinek hazudjak, hogy nem hízeleg, hogy nem érzem magam a tekintetétől hajszálhíján-tökéletes nőnek. és jó, hogy ezért a cikkért immár pénzt is fogok kapni, vagyis duplán dolgozó nő vagyok, ráadásul a fő-fő főnök megkért, hogy egy másik lapban is írjak, és tudom, hogy más meg dolgozik a klinikumban és phd-zik és gyereket nevel egyszerre, ehhez képest én meg, de akkor is el vagyok ájulva most kicsit, ha nem is magamtól, de minimum a szerencsémtől.

és jó most a perfekcionizmus, a sosemelégjó, jó a megfelelési kényszer, még a testképzavarom is jó.

(mire nem képes egy jó terápiás kapcsolat meg az ember lányának a születésnapja*.)

*: baszki, még a gugli főoldalán is gyertyás tortácskák meg muffinok vannak, esélyem nincs a major depresszióra.