minden előzetes figyelmeztetés nélkül kúsznak belém olyasféle gondolatok, hogy bármennyire szép és jó, azért nem biztos, hogy folyamatosan elviselhető a tény, hogy mostantól tényleg mindig ez lesz (ti. hogy dolgozni kell menni a hétből általában öt napon, és ez a kettő kinek elég a regenerálódásra, noch dazu a feltöltődésre). egyelőre hullámzó kimenetellel hasogat belém a pánik ezügyben.
meg láttam egy idős párt a metrón, a férfi tisztára javier bardem volt, csak kicsit kevésbé széles orral, és a nő is annyira szép volt, és nagyon ízléses gyűrűk voltak az ujjain, és mosolyogtak. és akkor egy kicsit elkezdtem sírni, és irigy is voltam, és szerettem volna ők lenni. ami tudom, hogy hülyeség. tulajdonképpen megelégednék azzal is, ha biztosra vehetném, hogy negyven év múlva ők lehetek én.
igazán szólhatott volna valaki, hogy a havi boldogság-pszichózis után ilyen hamar jön a szokásos lejtmenet, jobban kihasználtam volna.
igazán szólhatott volna valaki, hogy a havi boldogság-pszichózis után ilyen hamar jön a szokásos lejtmenet, jobban kihasználtam volna.
lehet hogy azért volt az a harmónia, mert egy éve házasodtak csak össze, miután két éve összeakadtak valami internetes társkeresőn, előtte az ő életük sem volt fenékig tejfel..:)
VálaszTörléssajnálom hogy most lejtmenet van, gondolom nem véletlenül, és történt valami, csak ide nem írod meg: kitartás, mindjárt jobb lesz.én a rutinba szoktam kapaszkodni.
köszi, aranyos vagy nagyon! :) semmi nem történt igazán (azóta igen, de azóta voltam már ismét a nagyon-fent is, elszórakoztatom magam, erre nincs panasz), vagy hát külsőségekre nem foghatom ezt a fokú hullámzást.
VálaszTörlésamúgy vicces, amit írsz, erre nem is gondoltam, hogy attól még, hogy egy pár idős, nem feltétlen élték le együtt az elmúlt negyven évet. :)) a suttyomban javíthatatlanul romantikus lelkem, az. :)