.can you tell me real things.

oké vagy nemoké egészen komolyan gondolni (tudni) azt, hogy egy csomó embertől (borderline pácienstől, ne beszéljek már félre, legalább magam előtt ne) csupán egy paraszthajszál választ el, ez itt a kérdés. bennem amúgy teljesen rendben van, mert közben azzal is tisztában vagyok, hogy minden hasonlóság ellenére mégiscsak alapjainkban különbözünk. és talán abban viszont segít, hogy véletlenül se szálljak fel arra a fehérköpenyes magas lóra, ahol nem egyen, és nem ketten ücsörögnek. (tisztelet a remélem-sok kivételnek, of course.)

hegyvölgyet megjártam ezen a héten (is), de legalábbis megírtam a cikket, vettem két nagyon csinos ruhát a mango-ban meg egy fekete bőrkesztyűt, masnival, vacsoráztam g.ral, vacsoráztam z.val és vacsoráztam apukámmal. ja, meg volt egy kisebb nervous breakdown-om. úgyhogy tegnap óta az van, hogy el kéne döntenem, melyik fájjon jobban. hogy képtelenség elfojtanom tovább, hogy a kutya meg fog halni, és hagyni kéne elmenni végre. vagy hogy tökéletesen alaptalanul gondolnak könnyű nőcskének, és hogy ez az egész pletykás népség* azon kérődzik, hogy lefekszem valakivel, akinek még azt sem engedtem meg soha (és nem is fogom), hogy hozzám érjen. 

és persze, tudhattam volna, hogy ez fog történni. és persze, húzhatnék magamra zsákot, kihajíthatnám azt a maroknyi sminkcuccom is a kukába, moshatnék kéthetente hajat és abbahagyhatnám a mosolygást, a nyitottságot, a közvetlenséget, a lazaságot. de valamiért az a fránya kényszerképzetem van, hogy nem nekem kéne másként viselkednem. 

(bár haditerveim azért vannak. tegnap alvás helyett például azt vizualizáltam playback-üzemmódban, ahogy g. értem jön majd a karácsonyi bulira, és én nagyon-nagyon érett módon meg fogom vele mutatni, hogy kinek engedek és mit.**)

persze közben ilyenek vannak, meg egyéb igazi dolgok, úgyhogy rohadtul befogom inkább a szám.

*: és itt nem is feltétlen a saját osztályomról beszélek, mert közülük többeket, ha mással nem is, de a tegnapi kirohanásocskámmal meggyőztem arról, hogy a látszat csal, hanem a többi osztály sunyi nyálcsorgatás közepette érdeklődő delikvenseiről. akik nyilván nem tőlem (hiszen nem is ismernek), hanem a kollégáimtól igyekeznek informálódni. hát k****ra tehetnek egy szívességet.

**: nyilván tudom, hogy nem ez a megoldás, de az idegeimnek jót tett ez a gondolati síkon elkövetett manőver is.