a cikket nem írtam még meg, helyette sütöttem sajttortát meg quiche lorraine-t, és a szezonálisan kötelező sütőtökkrémlevest is megkotyvasztottam. gyakrabban kéne meghívnom bárkit ebédre, magamnak újabban néha egy szendvicsnyi kedvem-erőm sincs.
és persze házibuliba se mentem, helyette aludtam először a kanapén, aztán felkínoztam magam a galériára valahogy, én nem tudom, mi lesz, ha a sima hétköznapok mellé bejönnek még az ügyeletek is. és hiába volt a héten szabadszerda, így se jut időm semmire, és éjjel fejezem be a fürdő takarítását, és napok óta halogatom, hogy nézzek valami hordható téli-ám-elegáns nadrágot a mangóban.
és persze g.ral is húzódik-halasztódik a találkozás, most, hogy felvetettem témának, hogy mégis, lesz-e köztünk, és mi. mert indirekt jelekből nyilván, hogy teljesen közömbös nem lehetek, na de a lehelpiacon töltött öt perc alatt több bókot kaptam (nullánál, igaz, nem nehéz), mint tőle az iksz darab randinkon. vagy a főnökömtől. vagy a félig japán, félig osztrák sráctól, aki utánam rohant a minap a deákon, amikor egyik kezemben e. sütijével, a másikban meg a brendnyú mangós kalapommal nyargaltam hazafelé, és aki azzal állított meg, hogy én biztos valami actress vagyok, ahogy itt vonulok fekete-fehérben.
non plus ultraként pedig mindenki dicséri az ane brun koncertet, én meg pont a terapeutámnál voltam aznap, és esélyem nem volt odaérni, pedig imádom. és biztos volt a big in japan.
és persze a poszt minden nyüszögése ellenére jól vagyok. mindig van valami, ami megvisel, amitől elkap a hidegverejtékes pánik, csak azért, mert nem azonnal és gördülékenyen mennek a dolgok, de nagyon örülök, hogy azt választottam, amit. bár ma megkaptam, hogy mindennek dacára pályatévesztő vagyok, ugyanis séfnek kéne lennem egy tizenhat (legfeljebb tizenöt) emeletes óceánjáró hajón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése