az olyanokat kéne visszaidéznem majd máskor, mint hogy ma a zarában a táska, amibe szerelmes lettem vasárnap olyan vállalhatatlan minőségű volt (potom 13 vagy 14ezerért), hogy még a raktárból előtúrt darab is szét volt karcolódva gyárilag, mire kénytelen-kelletlen (mert képtelenség, hogy szakadt táskával járjak a kórházba) választottam egy tökszimpla feketét, 10ezerért. és már épp maximális hőfokon utáltam magam, amiért csak azért megveszek valamit, ami nem is igazán tetszik, mert megvisel a mélyvíz és a vélt vagy valós inkompetenciám, és muszáj valami a napomba, ami nem csúnya és nem büdös és nem hallucinál és nem krónikus alkoholista. na és akkor bepittyegte a szépfiú a táskámat, és 3500 (ejtsd: háromezer-ötszáz) forint volt, és ennyiért szerintem még a büdös életben nem vettem táskát, ami azért (kicsit) mégiscsak tetszik.
aztán elmentem biofodrászatba, és csak húsz percet kellett várnom (ami alatt megválaszoltam a viberüzeneteimet) a manikűrre (mert képtelenség, hogy lenőtt/letört körmökkel járjak a kórházba), ráadásul egy nagyon jófej lányhoz kerültem, akinek az enyémhez hasonló ambíciói vannak (csak ő írás helyett rajzolni akar), és még a körmeimet is befestette gyönyörű zöldekre.
és attól még, hogy hazafelé újabban mindig sírok, imádok bent lenni, és szeretem a betegeket, azt is, akit nem, és szeretem a kórrajzírást, és amikor magyarázni kell vagy meggyőzőnek lenni. és a hozzátartozókat is szeretem. csak néha jól jönne valami kézikönyv, ami összefoglalja úgy ezer oldalban azokat az adminisztratív teendőket és protokollokat, amiket egy hónap múlva már biztosan kisujjból fogok tudni, de én most szeretném. persze, megint a tíz-húsz év klinikai tapasztalattal rendelkezőkhöz mérem magam, logikus.
és konferenciára is megyek, újságírói minőségben, de pszichiátria. állítólag wellness. rá fog menni a csütörtök éjjelem, hogy embert faragjak magamból. pláne nőt.
és bármelyik nap megérkezhet a mango-ból rendelt álomkalapom.
már megint nem sajnálhatom magam lelkifurdalás nélkül, basszameg.
huszonévesen én nagyon nem bírtam amikor a nálam idősebbek nagy élettapasztalatuk okán meg akarták nekem mondani a tutit, mert semmi értelme nem volt, úgysem értettem, nem is érdekelt. úgyhogy visszanyelem azt az irdatlan- nagy- klisé- de- igaz-t, hogy az elég jó pontosan elég, mert nekem is el kellett múlnom harmincnak, hogy ezt elhiggyem. de azért most bepróbálkoztam mégis, hátha átmegy. egész biztosan nem vagy inkompetens, sőt. új táska viszont mindig kell:)
VálaszTörlés:)) köszi, átjött. valójában tudom én is, csak az alapjaim rosszak (gyermekkori sérelmek-bláblá). amennyire a blogodból kiderül, azt hiszem, ebben (is) hasonlítunk. csak nekem a full értelmiségi szüleim felejtették ki a nevelésükből a dicséret vagy elismerés fogalmát, úgyhogy nagyjából a tökéletes sem elég, hiába tudja az eszem, hogy az elég jó is tökéletes. :) de azért jól esik, amit írsz, mert azért alakulok, és néha egész reálisan is képes vagyok látni magamat. és pont az ilyenek miatt is, mint hogy te most írtad ezt.
VálaszTörlésa táskát pedig ma felavattam, és imádom. <3